Ugrás a tartalomra

Élénkülhet a turisztikai szektor

Létrehozva
Január elsejétől szűkült a SZÉP-kártya felhasználhatósága. A változás hosszú távon kedvező lehet a belföldi turizmus számára.
Kép
Fotó: Mocsári László

Ez évtől a Széchenyi Pihenő Kártyát, azaz a SZÉP-kártyát hideg élelem vásárlására már nem lehet felhasználni. Viszont a változás a turisztikai iparágra pozitív hatással lehet.

- A SZÉP-kártyának, mint cafeteriarendszer megalkotásának az volt a célja, hogy a munkavállalóknak legyen lehetőségük kicsit feltöltődni például egy wellness-szállodában, egy étteremben vagy akár egy gyógyfürdőben. Tehát hogy a turisztikai szektorban vegyék igénybe – mondta Bágyi Péter, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) idegenforgalmi és vendéglátóipari osztályának elnöke, a Zemplén Idegenforgalmi Kft. ügyvezető igazgatója.

– Mivel az elmúlt időszakban jelentősen emelkedtek az élelmiszerárak és a rezsiköltségek, ezért segítségképpen átmenetileg a SZÉP-kártyát a kiskereskedelmi élelmiszerüzletekben is fel lehetett használni.

A korábbi kibővített felhasználhatóság miatt a szállásokon jelentősen visszaesett a SZÉP-kártyás forgalom.

- A munkáltatók előszeretettel választották ezt a juttatási formát, mivel rájuk nézve is kedvező. Emellett régiónkban szinte minden szálláshely csatlakozott ehhez a cafeteriarendszerhez. Így a SZÉP-kártya felhasználása a turisztikai szektorban a teljes forgalom 18-20 százalékát tette ki a korábbi időkben. Ez azonban az elmúlt években közel 15 százalékkal visszaesett. Nagyon reméljük, hogy a bevezetett változások már az év elején megmutatkoznak majd a statisztikában is. Bízunk abban is, hogy a belföldi utazási kedv ismét növekedni fog, és még többen szeretnék majd megismerni régiónk szépségeit – fejtette ki Bágyi Péter.

A hosszú hétvégéken és nyáron nőhet meg igazán a SZÉP-kártyás foglalások száma.

- Tavaly 50 százalékkal visszaesett a SZÉP-kártyával fizetett forgalmunk, mert nem csak a vendéglátásban, illetve a szálláshelyeken lehetett fölhasználni ezt a juttatást. Sokan az élelmiszerüzletekben költötték el – osztotta meg tapasztalatait Poroszkai Csaba, az Öreg Miskolcz Hotel és Étterem társtulajdonosa.

– A mi szállodánk kicsi, és nem a turistaövezetben van, hanem a belvárosban. Azonban hosszú hétvégék és ünnepnapok alkalmával tapasztaltuk, hogy családok is előszeretettel választják, amiben a SZÉP-kártyás fizetési lehetőség is szerepet játszik. Bízunk benne, hogy az idei változások erősíteni fogják a belföldi turizmust. Mi ezt valószínűleg a nyári foglalások során érezzük majd legerősebben.

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.