Ugrás a tartalomra

Derűs hangulat a cidriben is – újra megrendezték a forralt bor és tepertő napot Görömbölyön

Létrehozva
Többéves kihagyás után, nagy sikerrel tért vissza a népszerű program a városrészbe. Szombaton a forralt bor és a tepertő csalogatta Görömbölyre nem csupán a helyieket, de más miskolciakat is.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Családok babakocsival, gyerekeket kézenfogva, fiatalok, idősebbek, generációk egymás mellett – minden korosztályt sikerült megszólítani a görömbölyi forralt bor és tepertő nappal, amit három év kihagyás után rendeztek meg újra a helyi művelődési ház melletti Szolártsik téren.

Az ingyenesen látogatható eseményt közösen szervezte meg a Görömbölyi Borbarátok Hagyományőrző Egyesülete és a Miskolci Kulturális Központ. Ezt az összefogást emelte ki a helyszínre kilátogató Veres Pál is. A polgármester a helyszínen a Miskolc Televíziónak felelevenítette, hogy 2020 telén, még a világjárvány kitörése előtt, egy fantasztikus rendezvénynek adott otthont Görömböly. Akkor a rossz idő, a hideg ellenére is rengetegen kilátogattak a rendezvényre, amire a városvezető azt mondta, hogy újra és újra meg kell rendezni a programot.

Kép

– Nagy öröm most, hogy jó idő van, és sikeres az együttműködés a helyiek és az MKK között. A fesztivál a várakozásokon felül teljesít, hiszen már kora délután rengetegen vannak. Számomra Görömböly, Miskolc részeként bár, de mindig egy külön kis közösség volt. Ezt igyekszünk erősíteni, hogy a kis helyi közösségek erősödjenek, a városközpontok fejlődjenek. Itt bebizonyították, hogy ez működik – húzta alá.

A gyerekeket bábszínházzal és a Jégvarázzsal, szüleiket közkedvelt dallamokkal, népzenével, a Sztrapacska Blues Band koncertjével és retro discoval várták.

Kép

A gasztronómia adta persze a téli esemény lelkét: a térre kilátogatók különleges forralt borokat kóstolhattak, valamint disznótoros hideg és meleg ételeket fogyaszthattak a nap folyamán. Ezek között is a tepertő került rivaldafénybe. És természetesen az árusok is kiterítették portékáikat, amikből vásárolhattak az érdeklődők.

Borkuti László (Velünk a Város), a választókerület önkormányzati képviselője elmondta, annak ellenére, hogy 3 évig nem tudták megtartani a rendezvényt, nagyon sokan kilátogattak már kora délután is.

Kép

– Több ezren is lehetnek a csúcsidőben. Az itteni közösségteremtő munka több mint 30 éve kezdődött, és mostanra sikerült megint erőteljesen fókuszálni a kis közösségekre, több sikeres pályázatunk volt az elmúlt években. A színpadot tavaly avattuk fel, idén más attrakciókat tervezünk ide – tudatta.

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.