Ugrás a tartalomra

​​​​​​​Ötvenszázalékos utazási kedvezményt nyújt a MÁV az AGROmashEXPO ideje alatt

Létrehozva
A könnyebb eljutás érdekében – a rendezvény ideje alatt, január 24-től 27-ig – több miskolci, egri, gyöngyösi, nyíregyházi, szolnoki és békéscsabai vonat megáll a kiállítástól pár perc sétára lévő Kőbánya felső állomáson – olvasható a MÁV szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
Kép
Fotó: telex.hu

A technikai innovációt is felvonultató negyvenkettedik AGROmashEXPO esemémyét a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban rendezik január 24-27. között. 

Az eseményre érkezőknek a MÁV-START és a GYSEV 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a teljes árú menetjegyek árából Budapestre, a Keleti, a Nyugati és Déli pályaudvarra, valamint Zugló, Kőbánya-Kispest, Kőbánya felső és Kelenföld állomásra.  

A kedvezmény érvényesítéséhez meg kell vásárolni az 50 százalékos alkalmi menettérti jegyet Budapestre, amit a program helyszínén található mobilpénztárban a III. fogadócsarnok előtti passzázson le kell pecsételtetni, érvényesíteni visszaútra. Így a visszaútra már nem kell újabb menetjegyet váltani. A menetjegy visszautazásra érvényesítő pecsét nélkül nem érvényes. A bélyegzés elmulasztása esetén, a visszaúton az alkalmi menettérti jegyet a társaság ellenőrzést végző munkatársa teljes árú (vagy az utast megillető egyéb kedvezmény alapján) egy úti menetjegyre egészíti ki és pótdíjat is felszámít.

Az 50 százalékos kedvezmény kizárólag belföldi utazásra 2. kocsiosztályon vehető igénybe, 1. kocsiosztályon való utazás esetén a teljes árú kocsiosztály-különbözeti díjat meg kell fizetni. A kedvezményes árú menetjegy érvénytartama megegyezik az azonos távolságra érvényes teljes árú menetjegy érvénytartamával, azzal a korlátozással, hogy az utazás legkorábban január 23-tól kezdhető meg és a visszautazást legkésőbb január 28-án éjfélig be kell fejezni. Helyjegyköteles vonat igénybevétele esetén az adott vonatra érvényes helyjegyet meg kell váltani.

Az alkalmi menettérti jegy automatából, illetve elektronikus úton nem váltható meg.

A rendezvény ideje alatt, a kiállításra látogatók kedvezőbb eljutása érdekében számos távolsági (IC és IR) vonat Kőbánya felsőn is megáll:

Budapest–Miskolc vonal:

  • a Nyíregyházáról 5:26-kor, Miskolcról 6:33-kor a Keleti pályaudvarra továbbinduló Tokaj InterCity (IC 519) Kőbánya felsőn megáll 8:38-kor,
  • a Kassa, valamint közvetlen kocsikkal Sátoraljaújhelyről, Miskolcról 7:33-kor a Keleti pályaudvarra továbbinduló Hernád-Zemplén InterCity (IC 189) Kőbánya felsőn megáll 9:38-kor,
  • a Keleti pályaudvarról 15:25-kor Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen érintésével a Nyugati pályaudvarra induló Tokaj InterCity (IC 568) Kőbánya felsőn megáll 15:30-kor,
  • a Keleti pályaudvarról 16:25-kor Miskolcon át Kassára és Sátoraljaújhelyre induló Hernád-Zemplén InterCity (IC 186) Kőbánya felsőn megáll 16:30-kor,
  • a Keleti pályaudvarról 17:25-kor Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen érintésével a Nyugati pályaudvarra induló Tokaj InterCity (IC 586) Kőbánya felsőn megáll 17:30-kor,
  • a Keleti pályaudvarról 18:25-kor Miskolcon át Kassára és Sátoraljaújhelyre induló Hernád-Zemplén InterCity (IC 188) Kőbánya felsőn megáll 18:30-kor.

Bővebb információk ITT olvashatóak.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.