Ugrás a tartalomra

Tűzoltó leszel, s katona! Vagy vadakat terelő juhász?

Létrehozva
Kétség nem férhet hozzá, a legkisebbeknek a legnagyobb ünnep a farsang. A Felsőzsolcai Napközi Otthonos Óvodában csütörtökön tartották a mulatságot.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Kezdetnek a Csiribiri együttes koncertjére ropták a táncot az ovisok, aztán mindenki a saját csoportjában fogyasztotta el a finomságokat, amelyeket a szülők biztosítottak erre a napra. Később körbe járnak az intézményben és mindenkit megkínálnak – sorolta Kiss Petra, a Hóvirág csoport óvónője. Az is hagyomány náluk, hogy már egy nappal hamarabb elkezdődik a mulatság, hiszen ilyenkor ügyességi játékokat játszanak a gyerekekkel, természetesen a farsanghoz kapcsolódva. 

Az óvodában az érzelmi nevelésre nagy hangsúlyt fordítanak. A farsang remek lehetőség arra, hogy a gyerekek mesevilágba kerüljenek – hangsúlyozta az óvónő. Ilyenkor el is hiszik, hogy ők azok a figurák, akiknek a bőrébe bújtak. Az óvónénik úgy is bánnak velük, ahogyan azt illik egy hercegnővel vagy egy szuperhőssel. És farsang idején mindent szabad: mulatni, táncolni, szórakozni, hangoskodni. 

Kép

Rutkai Fanni és Kosztek Dénes középső csoportosok. Fanni Jázmin hercegnő az Aladin meséjéből, Dénes pedig bocinak öltözött. Nagyon jellemző, hogy a kicsik olyan jelmezt, karaktert választanak, amely közel áll hozzájuk, foglalkoztatja őket, vagyis tükrözi a személyiségüket is. Ez lehet egy mesehős vagy kedvenc foglalkozás – emelte ki az óvó néni. Dénes például azért lett boci, mert náluk vannak tehenek és más állatok is, a kisfiú napi kapcsolatban van a jószágokkal. 

„Egyébként halacska akartam lenni” – vetette közbe Dénes, jövőre az leszek – tette hozzá. De a boci is tudatos választás, a kisfiú elmesélte, hogy simogatni és néha etetni is szokta a bocikat. Az óvónéni úgy folytatta: ez a legfontosabb „ünnep” az óvodában, a gyerekek nagyon várják minden évben és ilyenkor egy kicsit mi is gyerekek lehetünk, hiszen mi is jelmezt húzunk magunkra. Különleges élmény az ovisoknak, hogy ezen a napon az óvó néni is más bőrébe bújik. „Nekem anya segített, ő mondta, hogy mi legyek” – mondta Fanni. Jázmin hercegnő figuráját ismerte a meséből és tetszett neki, ezért egyet értett az anyukájával. Tavaly katicának öltözött, mert az a jele az oviban. 

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Minden korszaknak megvannak a divatjai, amelyeket meghatároz az éppen népszerű mese, rajzfilm vagy egy személyiség. Idén például sok kisfiú akart focista lenni Szoboszlai Dominik miatt – hangoztatta az óvónő. De vannak sztenderdek, melyek soha nem mennek ki a divatból: ilyen a királylány, a tűzoltó, vagy a rendőr. Manapság már egyre kevesebb a saját készítésű jelmez, a szülők inkább készen vásárolják meg az öltözetet, amelyet ha kinőtt vagy megunt a gyerek, továbbadnak. Ezért is nagyon becsülendő, ha valaki időt és energiát nem kímélve mégis maga készíti el a gyermeke farsangi kosztümjét. 

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.