Ugrás a tartalomra

Hát mennyiért nyalunk idén?! – durván drágulhat az egyik kedvenc édességünk

Létrehozva
Emelkedtek a költségek, drágább az alapanyag és a béreket is emelni kell – mindezek miatt akár 650 forintra is drágulhat a fagyi.

A cukrászdák helyzetéről a Kisalföld készített körképet. Kiderült, hogy a tavaly tapasztalt 550 forintos átlagos fagylaltár akár 100 forinttal is drágulhat a szezonkezdésre.

A vállalkozók azzal indokolják már most a várható drágulást, hogy megemelkedtek a költségeik, illetve szeretnék növelni a dolgozóik bérét is. Az alapanyaggyártók drágábban adják a termékeiket, köztük a vajat, a tejet és a csokoládét. Mindezek mellett fizetniük kell az elszabadult közüzemi díjakat, a számláikat, bérleti díjakat is.

Azt is tapasztalják egyébként a tulajdonosok, hogy bár visszajárnak a törzsvendégeik, de már nem naponta, hanem jó esetben is csak hetente. És akkor sem rogyásig pakoltatják a tölcséreket, hanem egy-két gombóccal beérik.

Egy másik helyen azt mondták, hogy nem szeretnék drasztikusan emelni az árakat, mindenesetre először a tavalyi 550 forintos áron kínálják majd a fagyit, ez később fog emelkedni 600-650 forintra.

– Egy éve emeltem utoljára árakat, ami a nyersanyagok árának növekedése miatt vált szükségessé. Sajnos azóta tovább drágult a liszt, a tej, az olaj és egyéb szükséges termékek, viszont a sütemények, torták árában ezt nem tudjuk érvényesíteni, mert elvesztenénk a vásárlókat – hangsúlyozta Tukovics Antal cukrász, aki szerint egyébként is jelentősen átalakultak a fogyasztói szokások: a covid óta jelentősen, 60-70 százalékkal csökkent a forgalom.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.