Ugrás a tartalomra

Diósgyőrbe is ellátogat a húsvéti nyuszi

Létrehozva
Március utolsó hétvégéjén húsvéti programoknak ad otthont az Ady Endre Művelődési Ház.

Március 30-án, nagyszombaton, kicsiknek és nagyoknak egyaránt egész napos programot kínál az Ady Endre Művelődési Ház és környéke, hiszen Húsvéti forgatagot szerveznek az Miskolci Kulturális Központ munkatársai.

A családi napon mindenki megtalálja majd a neki tetsző elfoglaltságot. A kézműves kuckóban ünnepi dekorációkat készíthetünk különböző anyagokból, méltón várva ezzel húsvét vasárnapját, akinek kedve van, az pedig részt vehet a tojásfutamban, a bátrabbak a zsákban ugrálást is kipróbálhatják.

Emellett nyuszifüles célbadobás és akadálypálya is színesíti a programokat, amelyek kihívást tartogatnak az igazi kalandot keresőknek. Leginkább a gyerekeknek kedveznek a mesesarokkal, hiszen a Japánból eredő és méltán népszerű papírszínház, a Kamishibai a mesekönyveket mintegy színházzá alakítja, így ez valódi élménnyé változtatja majd a hagyományos meseolvasást.

Emellett tánc- és mazsorettbemutatók is szórakoztatják a helyszínre érkezőket, délután négy órától pedig a kicsik nagy örömére fellép az Iszkiri zenekar. Akinek ennyi sem lenne elég, annak arcfestéssel és csillámtetoválással is kedveskednek az MKK munkatársai.

Ez is érdekelhet

Michael Bublé nyomában, három és fél oktávon át – új feldolgozással jelentkezik Gedeon András
SzabadidőMiskolcBelföld
Három és fél oktáv, egyetlen énekes: Gedeon András a cappella dolgozta fel a Feeling Goodot.
Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.