Ugrás a tartalomra

Ötcsillagos minősítést kapott az Ellipsum

Létrehozva
Hétfőn újra várja a látogatókat a Selyemréti Strandfürdő két medencéje, a város többi szabadtéri strandja a gyermeknapra nyit ki.

Németh Judit, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője volt a vendége a Miskolc Televízió Kilátó című közéleti magazinjának pénteken. Spilman Nóra szerkesztő-műsorvezető kérdésérére válaszolva elmondta, a héten bontották el a Selyemréti Strandfürdő úszómedencéje feletti sátor oldalpaneleit. Minden esetben átnézik, hogy megfelelőek lesznek-e a következő alkalomra az elemek, ennek megfelelően tárolják a nyár folyamán, hogy ősszel majd ismét fel tudják építeni a falakat. A nyári szezonra való készülés jegyében karbantartási és alapos takarítási feladatokat végeztek, például a medencéket mentesítették a vízkőtől. Egy-két helyen javították a medencék burkolatát, illetve füvet nyírtak, gyomtalanítottak – mondta el az ügyvezető.

Hétfőtől ismét kinyit a Selyemréti Strandfürdő, egyelőre azonban még csak az úszómedencét és a dögönyözőmedencét használhatják a vendégek. A munkálatok a többi medence esetében tovább folytatódnak, de ez nem zavarja majd a fürdőzés élményét. Teljes kapacitással május utolsó hétvégéjén, a gyermeknap alkalmából nyitnak meg. Ekkor nyitnak a Barlangfürdő szabadtéri medencéi és az Ellipsum Élményfürdő strandja is – hangsúlyozta Németh Judit. Hozzátette, a gyermeknapra a fürdőzés élményén túl különleges programokkal is készülnek.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Németh Judit egy örömteli hírt is megosztott a nézőkkel, miszerint a Magyar Fürdő Szövetség minősítőbizottsága által az Ellipsum Élményfürdő ötcsillagos minősítést kapott. A rendkívül összetett vizsgálat szempontjai egyebek mellett, hogy milyen élményelemek, újdonságok vannak, mennyire van tisztaság, milyen a kiszolgálás, továbbá a víz minősége és a komplexum műszaki állapota is számít. De az éttermi szolgáltatások, a parkolási lehetőség és a dolgozók turisztikai felkészültsége is – például nyelvtudás - azok közé tartozik, melyeket értékelt a minősítőbizottság.

A Barlangfürdő szomszédságában lévő Csónakázó-tó is a Miskolci Fürdők Kft. üzemeltetésében van. Eredetileg április közepén nyitottak volna, de annyira jó volt az idő, hogy ennél hamarabb, már nagypénteken biztosították a lehetőséget. A vártnak megfelelően már első alkalommal sokan vették igénybe a turisztikai szolgáltatást – jegyezte meg az ügyvezető. Az is elhangzott a beszélgetésben, hogy továbbra is megszervezik népszerű programjaikat a nyári időszakban, egyebek mellett ilyen az éjszakai fürdőzés és a szaunaszeánsz vagy a zenés fürdőzés. Július utolsó hétvégéjén pedig ismét megrendezik a fürdők éjszakáját. A fiatalokat és az idősebb generációt is szeretnék elérni, ezért mindenkire gondolnak a programok szervezésekor.

Ez is érdekelhet

Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.
Húsvéti Kavalkád a Szent István téren
SzabadidőMiskolc
Színes, egész napos programokkal várják a családokat húsvétvasárnap a miskolci Szent István téren. A Húsvéti Kavalkád Miskolcon keretében koncertek, gyermekműsorok és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.
Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.