Ugrás a tartalomra

Madarak és fák napja a Miskolci Állatkertben

Létrehozva
Immár hagyományosan ebben az évben is megemlékeztek május 12-én a Madarak és fák napjáról az állatkertben, ahol színes programokkal és még színesebb madarakkal várták a látogatókat.
Kép
Madarak és fák napja az állatkertben. Fotó: Mocsári László

Hazánk egyik legszebb természeti környezetében fekvő állatkertjeként könnyű a dolgunk, hiszen az őshonos fafajok és madárfajok állandó jelenlétükkel hozzájárulnak az állatkert hangulatához, de aki magától kevésbé veszi észre ezt a csodát nálunk, azoknak is szeretnénk felhívni a figyelmét e két rendkívül csodás, de sérülékeny élőlénycsoportra e jeles napon - közölte az állatkert.

Kép

A Miskolci Állatkert munkatársait ezen a napon segítette a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoportja is, akik bemutatták az év madarát, a kerecsensólymot. A turulmadár mellett természetesen alaposan górcső alá vehették a látogatók az állatkert többi jó madarát is, részletesebben megismerkedhettek az egyes fajtákkal, származási helyükkel, szokásaikkal.

Persze nem csak gyönyörködtetni szerettek volna az állatkert munkatársai, hanem edukálni is, felhívni a figyelmet a madárvédelem fontosságára, valamint hasznos és érdekes információkat adni a kis és nagy látogatóknak arról, mit tegyenek azért, hogy kertjük, ház körüli parkjuk madárbarát legyen.

Preview Image
Több fotóért kattints!

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Szeleta Park Látogatóközpont segítségével a természetközeli erdőt is megismerhették, a Bükk hegység fafajait, valamint játékos módon próbára tehették a tudásukat is ebben a témában.
Az állatkert témaasztalánál a madárlakóikkal kapcsolatos érdekességekkel és játékokkal találkozhattak az érdeklődők, a kreatívkodni vágyó gyerekek pedig a témához kapcsolódó alkotásokat készíthettek a kézműves asztalnál.

Kicsik és nagyok ezen a napon sok élménnyel feltöltve távozhattak a Miskolci Állatkertből.

Ez is érdekelhet

Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.
Húsvéti Kavalkád a Szent István téren
SzabadidőMiskolc
Színes, egész napos programokkal várják a családokat húsvétvasárnap a miskolci Szent István téren. A Húsvéti Kavalkád Miskolcon keretében koncertek, gyermekműsorok és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.
Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.