Ugrás a tartalomra

Taroltak a miskolci lányok a világversenyen, rengeteg éremmel tértek haza

Létrehozva
Rengeteg éremmel tértek haza a Harc- és Táncművészet Sportegyesület táncosai Zágrábból.
harc és táncművészet
Fotók: magánarchívum

A múlt hétvégén a horvát fővárosban rendezték meg az International Dance Open versenyt. A többnapos World Finale hatalmas sikereket hozott a miskolci sportegyesület számára – tudtuk meg G. Toronya Alexandrától. Az edző és koreográfus hosszan sorolta az eredményeket. Már az első nap is fantasztikusan sikerült számukra, hiszen Kurucz Szofi és Matusz Petra (fenti képünk két szélén) egyaránt döntőbe jutott Fitness Dance junior kategóriában. A lányok aztán a második fordulóban még technikásabb gyakorlatokat mutattak be, elsöprő sikerük volt: Petra a dobogó második fokára állhatott fel, Szofi pedig elhozta a világbajnoki címet.

Jászka Tessza (a fenti képen középen) – egyedüli magyarként – 13 versenyzővel mérette meg magát a Fitness Dance Mini Kids döntőjében. Olasz, szlovák, cseh és egy török lány volt az ellenfele. Tesszával azonban nem bírtak, szintén megszerezte a világbajnoki címet. Nem mellesleg ő vehette át a Talent címet is.

harc és táncművészet

Fegyverneki Lötte (fenti kép) fitness koreográfiája szintén pontos és dinamikus volt. Moldovai és olasz ellenféllel kellett megküzdenie a döntőben, és Lötte a dobogó legfelső fokára állhatott fel – csakúgy, mint a Musical kategóriában.

Kép
Nagy Estella Léna

Nagy Estella Léna szintén fantasztikus gyakorlatot mutatott be, bejutott a legjobb öt közé, majd a döntő is jól sikerült számára, végül a második helyet csípte meg.

Kids formációban a Mini csoport második lett.

Koncsol Kincső és Szarka Édua show junior kategóriában – ami szinten a legnehezebbek közé tartozott – döntőbe jutott, ami már önmagában szép eredmény, végül Édua negyedik, Kincső pedig a hatodik helyen végzett.

harc és táncművészet
Az ificsoport

Az ifik nyolc csoport ellen léptek színpadra, és a negyedik helyen végeztek.

harc és táncművészet

Csorba Diána az egyik legnehezebb kategóriában indult, több mint egytucatnyi ellenféllel kellett megküzdenie, végül a hatodik helyet szerezte meg.

A miskolci sportegyesület Jamaica show kategóriában az ötödik lett.

Kép
A Herkules koreográfiával második helyet értek el

Utolsó produkcióként Musical kategóriában a Herkules koreográfiát mutatták be a World Fináléban, és a második helyezést szerezték meg vele.

Kép
Toronya Alexandra és Jászka Tessza

– Egy álmunk vált valóra ezekkel az eredményekkel. Hatalmas élmény volt számunkra a verseny, ahol fejlődni tudtunk. Összegezve azt tudom mondani, hogy megérte az elmúlt egy év kőkemény munkája. Elégedett vagyok az eredményekkel és nagyon büszke vagyok a csapatra – fogalmazott G. Toronya Alexandra, aki a legjobb koreográfusi címet érdemelte ki a világversenyen.

Kép

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.