Ugrás a tartalomra

Az év eddigi legforgalmasabb hosszú hétvégéje volt a pünkösdi

Létrehozva
Mintegy 280 ezer vendég csaknem 530 ezer vendégéjszakát töltött el a hazai szálláshelyeken a pünkösdi hosszú hétvégén a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján. A vendégéjszakák száma ezzel 6 százalékkal, a vendégeké pedig 4 százalékkal szárnyalta túl a tavalyi pünkösdi időszakban mért értékeket - ismertette csütörtöki közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Kép

Tizedével érkeztek többen külföldről az előző évhez képest, ők leginkább a fővárosba látogattak. A hazai turisták elsősorban vidékre utaztak, körükben a legnépszerűbb település Balatonfüred, Gyula, Siófok és Hévíz volt.

A szálláshelyek pünkösdi forgalmának 61 százalékát a belföldi utazók adták. A mintegy 166 ezer hazai vendég több mint 320 ezer éjszakát töltött el a magyarországi szállásokon. Az összefoglaló szerint a hazai utazók több mint 90 százaléka választott vidéki úti célt magának, ennek is köszönhetően az országos vendégforgalom közel 70 százalékából ezek a szálláshelyek részesültek.

A nemzetközi forgalom a belföldinél is jelentősebb mértékben nőtt május 17-20. között. A hazánkba látogató közel 110 ezer külföldi turista mintegy 207 ezer éjszakát töltött el, 10 százalékkal többet, mint a tavalyi ünnepi időszakban - közölte az MTÜ. A külföldi utazók továbbra is szívesen látogatnak Budapestre, tavalyhoz képest 22 százalékkal többen érkeztek a fővárosba. 

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a turisztikai térségek közül tavalyhoz képest a legnagyobb mértékű, mintegy 20 százalékos vendégéj növekedést a Sopron-Fertő turisztikai térség érte el, ahol közel 11 ezer éjszakát regisztráltak. Hasonló mértékben nőtt a hazai utazók érdeklődése Gyula és térsége iránt is, ott 14 százalékos emelkedéssel több mint 12 ezer vendégéjszaka keletkezett tavalyhoz képest.

Az ünnepen a 2 fős, 2 éjszakás foglalások bizonyultak a legnépszerűbbnek. A vendégek majdnem fele (49 százalék) szállodákban, egyharmada (33 százalék) magán- és egyéb szálláshelyeken, míg 7 százaléka panziókban szállt meg. A szállodákban szombaton 74 százalékos volt a szobafoglaltság, de mindhárom napon kimagasló értékeket mértek.

Az ünnepi hétvége jelentős forgalma a bevételekben is megmutatkozott. A szálláshelyek összesen 10,9 milliárd forint árbevételt könyvelhettek el az összesítés szerint.

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.