Ugrás a tartalomra

Az agglomerációval bővül a miskolci e-rollermegosztó szolgáltatás

Létrehozva
Ötszázötven e-roller van összesen a miskolci hálózatban, ebből ötszáz Miskolcon, huszonöt Mályiban és szintén huszonöt Szirmabesenyőben. Utóbbi településen kilenc, Mályiban tizenkettő, míg Miskolcon kétszáz mikromobilitási pont található.
Kép
Tovább gurul a roller. Fotó: Osztie Tibor

Szerdán Szirmabesenyőben tartott sajtótájékoztatót Badány Lajos alpolgármester és Fekete Róbert, a Miskolchoz kapcsolódó e-rollermegosztó szolgáltatás üzemeltetője „Zöld város, a mikromobilitás kiterjesztése a miskolci agglomerációra” címmel.

Miskolc közlekedési koncepciójának alapja, hogy a robbanásszerűen megnövekedett egyéni gépkocsi használatot visszaszorítsák. Előnyben részesítve a közösségi közlekedést és az alternatív közlekedési formákat, mint például a mikromobilitás – mondta Badány Lajos. 

Hozzátette, tavaly júniusban vezették be az elektromos bérroller szolgáltatást, amely szimbiózisban működik a közösségi közlekedéssel. A tapasztalatok szerint népszerű a miskolciak körében a szolgáltatás, amelyet nagyságrendileg kétszáz mikromobilitási ponton vehetnek igénybe. Szigorú feltételek mellett és jól működik a rendszer, amelynek bevezetéséről a környező vármegyeszékhelyek illetékes szakemberei – Debrecen és Nyíregyháza – már érdeklődtek. 

A közösségi közlekedéssel való szimbiózist jól példázza az a tarifarendszer, amelyet létre hoztak. A lényege, hogy aki online vásárolja meg egy hónapos, vagy 30 napos bérletét az MVK Zrt. járataira – diák és felnőtt egyaránt – az az e-roller szolgáltatójától 30 napos feloldást kap ajándékba. Ezzel rendkívül kedvezményesen veheti igénybe az összekapcsolt szolgáltatást. Vagyis az utas kiegészítheti busszal vagy villamossal megtett útját az e-rollerrel a céljáig – tudatta Badány Lajos. 

Kép

Az utóbbi években jelentős kerékpárút bővítést hajtottak végre Miskolcon, így már mindenhol eléri a város közigazgatási határát és becsatlakozik az országos hálózatba. Ezzel megnyílt a lehetőség az e-roller szolgáltatás kiterjesztésére, azaz az agglomeráció többi településén is igénybe vehető – hangoztatta az alpolgármester. Ebben partnerek voltak a környező települések. A helyi képviselőtestület döntése találkozott a lakosság igényeivel. 

Badány Lajos elmondta, hogy négy héttel ezelőtt indult el a szolgáltatás Mályiban, ezen a héten hétfőn pedig Szirmabesenyőben. Tárgyalások folynak Kistokaj döntéshozóival, illetve Nyékládháza polgármesterével is, így várhatóan ezek a települések is csatlakoznak egy-két hónapon belül. 

Kép

A sajtótájékoztatón néhány hasznos információt is megosztottak az e-rollerek használatával kapcsolatban, amelyeket jó tudni, ha elhagyjuk vele a város határát. Az akkumulátor ötven kilométert bír egy teljes feltöltéssel, ezért érdemes felmérni elindulás előtt az e-roller állapotát az applikációban. Egyébként a lemerült közlekedési eszközöket a szolgáltató munkatársai folyamatosan figyelemmel kísérik és begyűjtik. 

Arra nincs kapacitás, hogy a rossz helyen – tehát nem a mikromobilitási ponton – hagyott rollereket azonnal elszállítsák, de ha jelzi a rendszer, hogy az akkumulátor lemerült, mindenképpen összeszedik. Ezért fordulhat az elő, hogy az „út szélén” marad néhány napig – hangsúlyozta Fekete Róbert, az üzemeltető TIER Operations Hungary Kft. helyi képviselője. Miután megnyitották a lehetőséget most már Mályiban és Szirmabesenyőben is, így ezeken a településeken, és a Miskolccal összekötő kerékpárutakon szabadon közlekedhetnek a felhasználók ez e-rollereken – tette hozzá. 

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.