Ugrás a tartalomra

Hatvan gyermek vett részt az áloméjen a Miskolci Állatkertben

Létrehozva
A gyerekek kipróbálhatták az állatkertben használt különféle eszközöket, de testközelbe kerülhettek különleges állatokkal is.
Kép
Fotók: Miskolci Állatkert

A Miskolci Állatkert dolgozói az év egyik legfontosabb pillanataként tekintenek arra az eseményre, amelyet minden év június első péntek estéjére szerveznek meg Dreamnight at the Zoo – Áloméj az állatkertben címmel. Ezen az estén ugyanis egy zártkörű program keretében tartósan beteg és fogyatékkal élő gyermekeket látnak vendégül.

Az idei évben sem volt ez másképp, hiszen június 7-én az állatkert zárását követően ismét megnyitották kapuikat, hogy a meghívott gyerekek, valamint szüleik, kísérőik számára egyedi programokkal kedveskedjenek.Több, mint hatvan gyermeket láttak vendégül a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ, a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete, a Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és EGYMI, valamint a Martin János Technikum, Szakképző Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola részvételével.

Kép

A gyerekek kipróbálhatták az állatkertben használt különféle eszközöket, pl. a fúvócsövet, megérinthettek egyes állati „alkatrészeket”, pl. koponyákat, de testközelbe kerülhettek különleges állatokkal is, ahogy bábszínházi bábokkal is, az arcfestés révén maguk is kedvenc állatuk vagy mesehősük bőrébe bújhattak.

Kép

A program megvalósulását az állatkert dolgozói és együttműködő partnerek önkéntesen és támogatásukkal tették lehetővé. 

Ez is érdekelhet

Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.
Húsvéti Kavalkád a Szent István téren
SzabadidőMiskolc
Színes, egész napos programokkal várják a családokat húsvétvasárnap a miskolci Szent István téren. A Húsvéti Kavalkád Miskolcon keretében koncertek, gyermekműsorok és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.
Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.