Ugrás a tartalomra

Járműparádé az MVK telephelyén a Múzeumok Éjszakáján

Létrehozva
Aki az MVK-t választotta tegnap este, most sem kellett csalódnia a veterán járművekben és a változatos gyermekprogramokban.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Miskolcon is megrendezték a Múzeumok Éjszakája országos rendezvénysorozatot június 22-én, szombaton éjjel. A viharos, esős idő ellenére az érdeklődők éltek a lehetőséggel. A Miskolc Városi Közlekedési vállalat is készült a nagy napra. Bár az MVK Zrt. nem múzeum, de számos muzeális értékű veterán járművel rendelkezik. Idén is az öreg, de máig tetszetős autóbuszoké és villamosoké volt a főszerep az MVK Szondi György utcai telephelyén, amelyeknek egy részét ki is lehetett próbálni. Azért pedig, hogy a látogatók könnyebben eljuthassanak a mozgalmas kiállításra, ingyenes járatokat indítottak az esemény ideje alatt. 

- Szeretem a közlekedést, a kis magángyűjteményemmel érkeztem Budapestről. Az autóbuszokat kifejezetten kedvelem és a miskolci közlekedés is nagyon közel áll hozzám. A 32-es vonala az egyik kedvenc útvonalam Miskolcon. Gyermekkoromban láttam egy negyed órás videót, amiben bemutatták a miskolci autóbuszokat, legtöbbször a 29-es, 32-es és 34-es buszok szerepeltek benne – osztotta meg Czeiner Márton a Miskolc Televízió riporterével.  

Kép
Czeiner Márton (balra) egy barátjával a rendezvényen / Fotók: Juhász Ákos

Különleges látványosságokkal is készültek. Lehetett látni angol Austin Sprite-ot, szovjet M21-es Volgát és a legendás Zaporozsecet is. A Telephely-túra keretében bevezették a kíváncsiskodókat az MVK színfalai mögé, beleértve a villamos- és autójavító csarnok munkáját. Emellett be lehetett térni a Közlekedéstörténeti Múzeumba is, amely a miskolci közösségi közlekedés múltját illusztrálta. 

Utasaiknak kedveznek

- Nagyon régi múltra tekint vissza, hogy megnyitja a kapuit a Múzeumok Éjszakájával egybekötött országos rendezvénysorozaton az MVK is. Járműkiállításunkon veterán személyautókat, motorokat, tehergépjárműveket, autóbuszokat és villamosokat lehetett megtekinteni. A mai modern járműflottánkat szintén kiállítottuk – nyilatkozta a Demeter Péter, az MVK Zrt., vezérigazgatója a Miskolc Televízió stábjának. 

Kép

- Minden évben vannak olyan rendezvényeink, ahol szeretnénk az utazókat, a városlakókat és az érdeklődőket behozni a kulisszák mögé, hogy egy kicsit szorosabb, családiasabb kapcsolatot alakítsunk ki velük. Most többek között a villamos remizünk működését és technológiáját, valamint az autóbusz javító csarnokunkat mutattuk meg – fűzte hozzá.  

Családbarát programok

A Magyar Honvédség szintén készült bemutatóval. A Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskola pedig a vakvezető kutyák hétköznapjaiba avatta be az embereket. Mindeközben macska- és kutyaeledellel, állatfelszereléssel, tisztítószerrel és ruhaneművel lehetett támogatni a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítványt, amely a Miskolci Állategészségügyi Telep négylábú lakói érdekében tevékenykedik. 

Kép

A kisgyermekes családoknak gyermekprogramokkal kedveztek a szervezők. Az ifjak kipróbálhatták a biciklis tanpályát és megtekinthették a távirányítós járműbemutatót. A kicsik számára trambulint, ugrálóvárat, és mobiljátszóházat rendeztek be és benevezhettek a „Hétpecsétes kincskereső” játékba is. A hangulatot koncertek fokozták: a Gézengúzok interaktív műsorát, a Csiribiri együttes zenés előadása követte, végül az Érzés zenekar Edda dalokkal idézte fel a régi szép miskolci időket. 

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.