A közösen megélt élmények segítik az együttműködést egy településen, a rendezvények a helyi identitást is erősítik – mondta Tóth Balázs, Nyékládháza polgármestere. Nagyon jó példa erre a hagyománnyá vált Tónap, mint nyárindító rendezvény. Ezúttal már tizenhetedik alkalommal szervezik meg – emelte ki a polgármester. Ez a kisváros legnagyobb egész napos szórakoztató rendezvénye, ahol minden korosztályra gondolnak.
Programok sokasága várja az érdeklődőket, élén a hagyományos főzőversennyel. Idén azonban attól lesz különleges a bográcsban főtt ételek viadala, hogy először viseli Járcsis Emil, a Venesz-díjas mesterszakács nevét. A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség követe 2021-ben, 66 évesen hunyt el.
Nem csupán nyékládházi lakos, de a település rendezvényeinek rendszeres közreműködője volt, akire mindig számíthatott a közösség. A „Tanár úr” olyan magas szakmai tudással rendelkezett és olyan alázattal, emberszeretettel, önzetlen munkával segítette a térség és a magyar gasztronómia fejlődését, hogy a település tisztelegni szeretett volna az emlékverseny megszervezésével a személye és munkássága előtt – tudatta a polgármester.
Hozzáfűzte továbbá, hogy ahogy a Furmann Imre Művelődési Ház és Könyvtár meghirdette a főzőversenyre a jelentkezést, szinte azonnal betelt a 14 férőhely. Az önkormányzat sertéshússal és tűzifával járul hozzá a verseny sikeres lebonyolításához, ezért voltak a helyek korlátozottan elérhetők. A versenykiírás szerint mindenkinek gulyáslevest kell készítenie, amelyet szakmai zsűri értékel. Az ünnepélyes eredményhirdetés szombaton délután fél négy tájban várható – osztotta meg Tóth Balázs.
Az első Járcsis Emil emlék-főzőversenyen a gasztronómiai szakember iránti tisztelet kifejezéseként, volt kollégái, tanítványai nagy számban képviseltetik magukat – tudtuk meg.
A család részéről Járcsics Emil lánya, Járcsics Réka nyilatkozott a Minap.hu-nak, aki elmondta, nagy megtiszteltetés, hogy az édesapjáról nevezték el a versenyt. A mesterszakácsnak mindig fontos volt a közösség, a nyékládházi Tónapot és annak gerincét képező főzőversenyt a szívén viselte, éveken át részt vett a megszervezésében és a zsűri tagjaként is önkéntes munkát vállalt.
Járcsics Emil pályatársa, barátja Fórián Lajos Venesz-díjas mesterszakács az, aki átvette a stafétát és az idei verseny szakmai részének lebonyolítását is vállalta.
Járcsics Emil nevét viseli a nyékládházi Tónap hagyományos főzőversenye
Létrehozva
Szombaton rendezik meg Nyékládházán az első Járcsics Emil emlék-főzőversenyt. A szakember többek között a Magyar Gasztronómiai Szövetség Miskolc környékének régiós elnökeként felbecsülhetetlen érdemeket szerzett a térségnek.
Kapcsolódó cikkek
Ez is érdekelhet
Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.