Ugrás a tartalomra

Több száz új játékot kaptak a bölcsődések és az óvodások

Létrehozva
Néha nyáron is jár a gyermekekhez a Mikulás, most szerdán is jókora pakkal, több mint négyszáz szuper új játékkal állított be a Dobó Katica Bölcsődébe és a Belvárosi Tagóvodába.
Kép
Több mint négyszáz új játékot adományozott a képviselő. Fotó: Osztie Tibor

A csomagban játékbabák, plüssök, kis motorok, társas- és készségfejlesztő játékok és sok egyéb izgalmas eszköz érkezett a két intézménybe, ha most éppen nem is személyesen a Mikulás, hanem a kerület önkormányzati képviselője Mokrai Mihály jóvoltából, aki képviselői keretéből vásárolta ezt a sok-sok játékot a választókerületében élő mintegy hatszáz gyermeknek. 

Kép

Mokrai Mihály a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselője a játékok átadásakor a Dobó Katica Bölcsődében elmondta, a hatszáz játszóeszközt a választókerületében élő, ott nyilvántartott kisgyerekeknek szánta. A játékok első, közel kétszáz darabja a gyermeknapi rendezvényén talált gazdára, a többi sorsáról egyeztetéseket folytatott a két intézménnyel, amelyek nem mondtak nemet a nagylelkű felajánlásra. 

A képviselő szerint az ajándékok ebben a formában is célba érnek, nagyon sok bölcsődés és óvodás örömére. Mégpedig azonnal, mivel ezekben az intézményekben nyári napközis ügyelet van, számos kisgyermekkel. 

Kép

- Az alapötlet az volt, hogy gyermeknapra minden körzetemben élő gyerek kapjon egy játékot. Az akkori meghívásomra közel száznyolcvanan jöttek el a gyermeknapi rendezvényemre, akik a helyszínen kiválaszthatták a nekik legjobban tetsző ajándékot. A többit két részre osztottuk, és az egyik felét a Dobó Katica Bölcsődének, a másikat a Belvárosi Óvodának adományozzuk. Így gyakorlatilag mind a gyerekek kezébe fog jutni, az örömükre szolgál majd – tájékoztatott Mokrai Mihály önkormányzati képviselő. 

Kép

Hozzátette, a játékokra a forrást biztosította, a kiválasztásukat azonban a szakemberekre, például a bölcsődei és óvodai dolgozókra bízta, akik jobban tudják, melyek felelnek meg legjobban ezeknek a korosztályoknak. Mint mondta, egy célja volt ezzel az akcióval, hogy örüljenek a gyerekek, és ezt a célt el is érte.

Kép

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.