Ugrás a tartalomra

Közösségi roller: túl a háromszázezer kilométeren

Létrehozva
Több mint egy éve utazhatunk Miskolcon közösségi rollerekkel, ezalatt az idő alatt mintegy 18 ezren utaztak a környezetbarát közlekedési eszközön.
Kép
Beváltak a rollerek, bővült a flotta. Fotó: Juhász Ákos

Egyre több bérelhető elektromos rollerrel találkozhatnak a miskolciak a városban. A megnövekedett igény miatt a szolgáltató cég növelte a flottát: a korábbi háromszáz helyett már több mint négyszáz elektromos rollert használhatunk. A közösségi elektromos rollerek tavaly június óta érhetők el Miskolcon. 
Az e-rollerek okoseszközökre telepíthető alkalmazással bérelhetők, a flotta télen is rendelkezésre áll, az időjárási viszonyok miatt nem szükséges azokat zárt helyen tárolni. A szolgáltató cég adatai szerint az elmúlt egy évben több mint 125 ezer utazást tettek meg velük Miskolcon, és több mint 18 ezer felhasználó vette igénybe a közlekedési eszközt.

Az elektromosroller-szolgáltatást biztosító cég képviselője a Miskolc Televíziónak elmondta: a népszerűség és a megnövekedett igény miatt bővítették az üzemeltetési területet.
– Nyitottunk Lillafüred, majd Mályi és Szirmabesenyő felé is – ismertette Lendvai Tímea, hozzátéve: a fővárost és Győrt követően nálunk van a legtöbb rollerük.

Kép
Fotó: Osztie Tibor

Miskolc közlekedési koncepciójának alapja, hogy csökkentsék a megnövekedett egyéni gépkocsihasználatot, ezt a célt segíthetik az elektromos rollerek Badány Lajos alpolgármester meglátása szerint.
– A közösségi közlekedés, illetve a mikromobilitás irányába tereljük a miskolciakat, ezért kezdeményeztük környezetbarát elektromos buszok beszerzését is – tette hozzá.

Az elmúlt egy évben több mint háromszázezer kilométert tettek meg a miskolciak az elektromos rollerekkel. Főleg hosszabb távokon, például a városrészek és a belváros között közlekednek vele.

Ez is érdekelhet

A bükki Tar-kő mindenkit levett a lábáról
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Az ország minden részéből érkeztek túrázók Miskolcra, a Bükkbe a szombati Kéktúra napján.
Szarvasbőgéssel tarkított erdei kalandok
SzabadidőBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Különleges élményt kínált az érdeklődőknek az Északerdő Zrt.: a Pálházi és a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton szarvasbőgés-hallgató vonatozásokat szerveztek.
Mészöly Annával forgatott klipet a Here We Are
SzabadidőMiskolcBelföld
Menedék – ezt a címet kapta a banda legújabb dala. Friss, ropogós, mutatjuk!
Képgaléria
Akinek már kicsi ez az ország: európai turnéra indul Azahriah
SzabadidőBelföldVilág
Újabb mérföldkő a nemzetközi karrierben.