Ugrás a tartalomra

Színes programokkal készül az állatok világnapjára a Miskolci Állatkert

Létrehozva
Az állatok világnapja fő célja felhívni a figyelmet a vadon élő, valamint a házi- és haszonállatok életkörülményeire és a felelős állattartásra.

Kép
Fotók: Mocsári László

Változatos programokkal várja a látogatókat az állatok világnapja alkalmából október 5-én reggel tíz és délután négy óra között a Miskolci Állatkert. Ahogyan arról a honlapjukon beszámolnak, a rendezvény részeként Hegyi Flóra interaktív állatbemutatóján vehetnek részt az érdeklődők az Oktatóteremben, séta közben pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai adnak felvilágosítást állatvédelem, állattartás és bűnmegelőzés témában, valamint válaszolnak a felmerülő kérdésekre is.

Bárki megismerkedhet majd a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának egri madármentő állomásán élő, védett fajokkal, valamint állatos kézműveskedéssel várják a látogatókat. Ezen felül lesznek még állatvédelmi tájékoztató előadások az erdei színpadon (fél tizenegyes, déli és fél egyes kezdéssel).

Kép

A játékos kedvű vendégeket pedig egy nyomkövető játékkal várják az érdeklődőket  (játéklapot 10:00-14:00 között lehet átvenni az oktatóteremben, a kitöltött játéklapot 15:30-ig lehet leadni a pénztárban). A majd a helyes megfejtők között három családi ajándékcsomagot sorsolnak ki (a sorsolás eredményét október 7-én hétfőn az állatkert facebook oldalán teszik közzé, a nyerteseket e-mailben értesítik.

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.