Ugrás a tartalomra

Borsodból érkezik idén az ország karácsonyfája

Létrehozva
Mi adjuk az ország karácsonyfáját.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Dubicsányról érkezik az idén az ország karácsonyfája – közölte hétfőn délután az Országgyűlés Sajtóirodája.

Azt írták, már az év elejétől folyamatosan érkeztek a lakossági felajánlások az ország minden tájáról az Országgyűlés Hivatalához. A felajánlott 27 fenyőfa közül a beérkezett fényképek alapján idén 11 fenyőfát a helyszínen is megvizsgáltak, így esett a választás a dubicsányi ezüstfenyőre.

A fát 45 évvel ezelőtt ültette a tulajdonosa, és hozzávetőleg 20 méteresre nőtt, 50 centiméter törzsátmérőjű, súlya pedig kevesebb mint 5 tonna.

(A külső fotó archív, forrás: Facebook)

(24.hu)

 

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.