Ugrás a tartalomra

Rekord összeg gyűlt össze a Szeretet Sütigyárban

Létrehozva
Több mint 1 millió forint gyűlt össze idén a Szeretet Sütigyárban.
Kép
Fotó: Mocsári László

Advent első vasárnapján indult a Magyar Vöröskereszt vármegyei szervezetének hagyományos karácsonyi jótékonysági programja. A sütigyár minden évben népszerű program: munkahelyek, közösségek jelentkeznek, hogy közösen készítsék el a süteményeket. Ahogy az előző években, idén is rászoruló többgyermekes családok és egyedülálló idős emberek karácsonyát segítik a bevétellel.

Az elmúlt hetekben egy pillanatra sem álltak meg a szorgos kezek. A segélyszervezet hagyományos jótékonysági programja remek lehetőség volt az ünnepek előtt a jótékonykodásra. Idén rekord összeg, több mint 1 millió forint gyűlt össze. Ez az utóbbi évek legnagyobb pénzadománya – mondta el a Miskolc Televíziónak a Magyar Vöröskereszt vármegyei szervezetének igazgatója.

Grubert Rolandtól megtudtuk azt is, hogy az összeg jelentős részét már elköltötték, hiszen az volt a cél, hogy már karácsony előtt eljussanak a rászorulókhoz a tartós élelmiszerek, amiket megvásároltak. A maradék összeget is személyre szabott csomagokra fordítják.

Az adománygyűjtő programot 2016-ban szervezték meg először, azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Családok, baráti társaságok, iskolai vagy munkahelyi közösségek jelentkezhettek, hogy részt vegyenek az adománygyűjtő programban.

 

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.