Ugrás a tartalomra

Olyan macska született a Miskolci Állatkertben, ami nem fél a víztől, és az ókori Egyiptomban szentként tisztelték

Létrehozva
Cicukák és kutyikák rovatunk következik.

„Az idei év első szülöttjei a mocsári macskáink, Margus és Nala kölykei” – jelezte honlapján a Miskolci Állatkert.

A kicsik már 9 hetesek, szépen cseperednek. Eddig anyjuk védelmezésében, a biztonságos odújukban nevelkedtek, de már egyre többször előbukkannak, hogy felfedezzék kifutójukat. Már átestek az első állatorvosi vizsgálatukon, ahol az is kiderült, hogy az egyik kölyök nőstény, a másik pedig hím.

A mocsári macska Dél-Ázsiában honos, nevéhez hűen kedveli a vízközeli élőhelyeket és egyáltalán nem fél a víztől, sőt kiválóan úszik, akár még halakat is zsákmányol. A füle hegyén viselt kis szőrpamacsok miatt mocsári hiúznak is nevezik. Valaha Egyiptomban is élt, ahol szentként is tisztelték, a régészek ugyanis számos mocsári macska múmiát találtak a piramisok sírkamráiban.

A mocsári macska régen gyakori állatkerti állat volt, ma már azonban ritkán lehet vele találkozni. A nyilvántartások szerint Európában mindössze 40 egyede él, ráadásul az elmúlt egy évben csak ez a két kölyök jött a világra.

– Ahhoz, hogy a faj ne tűnjön el teljesen Európa állatkertjeiből, a Jihlavai Állatkerttel közösen dolgozunk, hiszen Margust, a hím állatunkat tőlük kaptuk, míg Nala, a nőstény a cseh állatkerttel együttműködve Izraelből érkezett hozzánk tavaly. Így ez az első alkalom, hogy utódokat nevelnek nálunk – írták.

 

Ez is érdekelhet

A bükki Tar-kő mindenkit levett a lábáról
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Az ország minden részéből érkeztek túrázók Miskolcra, a Bükkbe a szombati Kéktúra napján.
Szarvasbőgéssel tarkított erdei kalandok
SzabadidőBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Különleges élményt kínált az érdeklődőknek az Északerdő Zrt.: a Pálházi és a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton szarvasbőgés-hallgató vonatozásokat szerveztek.
Mészöly Annával forgatott klipet a Here We Are
SzabadidőMiskolcBelföld
Menedék – ezt a címet kapta a banda legújabb dala. Friss, ropogós, mutatjuk!
Képgaléria
Akinek már kicsi ez az ország: európai turnéra indul Azahriah
SzabadidőBelföldVilág
Újabb mérföldkő a nemzetközi karrierben.