Ugrás a tartalomra

Részleges holdfogyatkozás lesz éjszaka, amit Miskolcon is szemügyre vehetünk

Létrehozva
Keddről szerdára virradóan közel 3 órán keresztül csodálhatjuk a Holdat, amint a Föld árnyékába kerül. Miskolcon este 10 órától távcsöves bemutatót tart a Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló az érdeklődőknek a Generali Aréna előtt.

Részleges holdfogyatkozás lesz keddről szerdára virradó éjszaka. A fogyatkozás 66 százalékos, vagyis a holdátmérő mintegy kétharmada merül a Föld árnyékába, ami szabad szemmel is látványos jelenség. A fogyatkozás országszerte látható lesz – olvasható az eumet.hu portálon. 

Miskolcon este 10 órától távcsöves bemutatót tart a Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló az érdeklődőknek a Generali Aréna előtt.

Mint írják, holdkelte után pár perccel a félárnyék (penumbra) kezd ráhúzódni a Holdra. Ezt szabad szemmel még nem érzékelhetjük. A már látható változásra - magyar idő szerint - kevéssel 21 óra előtt számíthatunk. A részleges fázis 22:01-kor kezdődik, ekkor lép be a Hold széle a teljes árnyékba, majd fokozatosan egyre nagyobb terület változik vöröses-barna színűvé. A részlegesség a legnagyobb kiterjedését, 66 százalékot 23:31-kor éri el, ezután apránként, ahogy jött, le is vonul a teljes árnyék. A részleges fázis vége 00:59-kor lesz, így csaknem 3 órán át tartó jelenség várható.

A Hold egy 3476 kilométer átmérőjű, hideg, sziklás felszínű égitest. Nincsen saját fénye, a Nap fényét veri vissza. 29,5 naponként kerüli meg a Földet. A keringés során változik a megvilágított félgömbjének felénk forduló aránya, ez okozza a holdfázisokat.

Holdfogyatkozás csak teleholdkor jöhet létre, ha a Hold áthalad a Föld árnyékán. Az árnyék két kúp alakú részből áll, az egyik a másikon belül helyezkedik el. A külső a penumbra (félárnyék), ahol a Föld csak egy részét takarja el a Nap korongjának. A belső rész az umbra (sötétárnyék), itt egyáltalán nem éri el a Nap fénye a Hold felszínét.

Ez is érdekelhet

Elon Musk rakétája viszi fel a BME új műholdját
TudományBelföldVilág
Hamarosan magyar műhold is kering majd felettünk az űrben, fénylő pontját talán látni is fogjuk derült éjjeleken.
Történész augusztus 20-áról: az államalapítás jelentősége megkérdőjelezhetetlen
TudományMiskolc
Fazekas Csaba történész lesz az ünnepi Kilátó vendége a Miskolc Televízióban, akivel arról beszélgettünk, hogyan vált össznemzeti ünneppé augusztus 20-a.
A Miskolci Egyetem rektora és a múzeum igazgatója is állami kitüntetést vehetett át (frissítve)
TudományMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBelföldTudomány
Az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából több szaktárcánál is kitüntették a legelhivatottabb szakembereket.