Ugrás a tartalomra

A Holdra szállás alapvetően átformálta a Naprendszerről alkotott képet

Létrehozva
Az ötven évvel ezelőtti Holdra szállás alapvetően átformálta a Naprendszerről és a Földről alkotott képet – mondta a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára szombaton az M1 aktuális csatornán.

Mizser Attila felidézte, hogy a Holdra lépő űrhajósok például kőzeteket gyűjtöttek, lézertükröt és szeizmométert helyeztek el, s ezek rendkívül fontos adatokat szolgáltattak.

A műszerek segítségével pontosítani lehetett a Föld-Hold távolságot, s a bolygó kontinensvándorlásait is. Az utóbbi akkoriban friss elméletnek számított, ahogy azzal sem voltak tisztában, vannak-e holdrengések.

Kép

Az Apolló-programban mintegy 400 kilogrammnyi holdkőzetet hoztak haza az expedíciók, amelyek az égitest történelméről árulkodnak – tette hozzá.

A Holdra szállás jelentőségét úgy is érzékeltette a csillagász, hogy az emberiség évezredes álma teljesült, amikor egy idegen égitestre léphetett a „követei” révén. Az Apolló-program befejezése óta ez nem ismétlődött meg – fűzte hozzá.

Ötven éve, 1969. július 21-én lépett először ember, az amerikai Neil Armstrong a Hold felszínére. Az Apollo-11 1969. július 16-án, 14 óra 34 perckor indult el, fedélzetén Neil Armstrong parancsnokkal, Edwin „Buzz” Aldrin és Michael Collins űrhajóssal a Hold felé.

Ez is érdekelhet

Elon Musk rakétája viszi fel a BME új műholdját
TudományBelföldVilág
Hamarosan magyar műhold is kering majd felettünk az űrben, fénylő pontját talán látni is fogjuk derült éjjeleken.
Történész augusztus 20-áról: az államalapítás jelentősége megkérdőjelezhetetlen
TudományMiskolc
Fazekas Csaba történész lesz az ünnepi Kilátó vendége a Miskolc Televízióban, akivel arról beszélgettünk, hogyan vált össznemzeti ünneppé augusztus 20-a.
A Miskolci Egyetem rektora és a múzeum igazgatója is állami kitüntetést vehetett át (frissítve)
TudományMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBelföldTudomány
Az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából több szaktárcánál is kitüntették a legelhivatottabb szakembereket.