Ugrás a tartalomra

Jogász konferenciát rendeztek a Miskolci Egyetemen

Létrehozva
Országosan a Miskolci Egyetem bír a legnagyobb megtartó erővel a vidéki felsőoktatási intézmények között. Felmérések szerint az itt tanulók 70 százaléka a megyében helyezkedik el. A vidéki fiatalok érvényesüléséről is szó volt a felsőoktatási intézmény jogi karának konferenciáján, ami a tradicionális jogászbállal zárul péntek este.

A campus tízezer hallgatója nevében köszöntötte az egyetem rektora, Torma András a jogász szakma képviselőt. Az Állam- és Jogtudományi Kar Újjászülető vidék címmel rendezett ünnepi konferenciát.

– A jogállamisági káosz megmutatta, hogy az Európai Unió politikai értelemben a válságát éli – ezt már az igazságügyi miniszter mondta. Varga Judit szerint a jogállamiság kérdése politikai fegyverré vált az unióban. Azt mondta, a magyar kormány a nemzeti érdekek védelmére irányuló politikát hirdetett. Ez sem tetszett Brüsszelnek.

Kép
Fotó: Végh Csaba

– A legfőbb „bűnünk” mindezeken túl, hogy korunk legnagyobb kihívásában, a migrációs nyomásban Magyarország egy európai fősodortól eltérő álláspontot vállalt fel, majd cselekedett. És az első perctől kezdve egyértelművé tette, hogy a kötelező kvóta kérdésében nem tud kompromisszumot kötni – hangoztatta a miniszter.

Az ország 2020-as stratégiai kérdéseiről Orbán Balázs beszélt. Először terveznek, utána döntenek a finanszírozásról - a miniszer-helyettes szerint korábban az uniós pénzeknél ez pont fordítva volt.

Kép

– Mi azt nézzük most, hogy mi az, amit meg szeretnénk valósítani. És ezeket a konkretizált projekt elemeket szétválasztjuk aszerint, hogy melyeket finanszíroz az unió, mire tudunk költeni a hazai költségvetésből, és mi az, aminek vegyes finanszírozást kell találni – tudatta.

A konferencia fő témája a vidéki értelmiségi fiatalok régióban tartása volt. E tekintetben a miskolci campus jól áll, egy felmérés szerint az intézmény a legnagyobb megtartó erővel bír vidéken, az itt tanulók 70 százaléka a megyében helyezkedik el.

Kép

– Egy egyetem több, mint egy oktató, kutató egység – emelte ki Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár. – Egy olyan „szolgáltató” egység is, ami azért van, hogy a környezetét, a felhalmozott tudásával, lehetőségeivel kiszolgálja. Meggyőződésem, hogy ennek tipikusan nagyon jó példája a Miskolci Egyetem. Vannak még feladatok persze, de jó irányba halad az intézmény, hogy egy igazi szellemi kisugárzó központja legyen a régiónak.

A konferencia péntek este a tradicionális jogász bállal zárul, amelynek negyedik alkalommal ad otthont a Miskolci Egyetem.

Ez is érdekelhet

Elon Musk rakétája viszi fel a BME új műholdját
TudományBelföldVilág
Hamarosan magyar műhold is kering majd felettünk az űrben, fénylő pontját talán látni is fogjuk derült éjjeleken.
Történész augusztus 20-áról: az államalapítás jelentősége megkérdőjelezhetetlen
TudományMiskolc
Fazekas Csaba történész lesz az ünnepi Kilátó vendége a Miskolc Televízióban, akivel arról beszélgettünk, hogyan vált össznemzeti ünneppé augusztus 20-a.
A Miskolci Egyetem rektora és a múzeum igazgatója is állami kitüntetést vehetett át (frissítve)
TudományMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBelföldTudomány
Az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából több szaktárcánál is kitüntették a legelhivatottabb szakembereket.