Ugrás a tartalomra

Lélegzetelállító videó készült a Holdról

Létrehozva
Feljavított, 4K-s videóban nézhetjük meg az égitestet.

Annak ellenére, hogy nem léptek a felszínére, az Apollo-13 legénysége közelebb került a Holdhoz, mint a legtöbb földlakó. 158 mérföldre (kb. 253 kilométerre) repültek el tőle, és egy korabeli viszonyokhoz képest látványos videót is készítettek róla.

A misszió 50. évfordulójára a NASA feljavította a képsorokat, így most egészen pontos képet kaphatunk arról, mit is láttak az asztronauták a küldetés során.

Mint ismeretes, az Apollo-13-nak 1970. április 13-án megsérült az egyik oxigéntartálya. A személyzet így nem tudott a Hold felszínére lépni, az is a csodával határos volt, hogy vissza tudták őket hozni a Földre. Az esetből nagy sikerű film is készült, Tom Hanksszel a főszerepben.

Ez is érdekelhet

Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
TudományMiskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Nyílt nap a Miskolci Egyetemen
Új kuratóriumi elnök áll az Universitas Miskolcinensis Alapítvány élén
TudományMiskolcBelföldOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Fükő László Károly, a kuratórium elnöke lemondott tisztségéről, valamint kuratóriumi tagságáról.
Megtanítja gondolkodni az autókat a Bosch
TudományVilág
Automatizált vezetést fejlesztenek.
Elon Musk rakétája viszi fel a BME új műholdját
TudományBelföldVilág
Hamarosan magyar műhold is kering majd felettünk az űrben, fénylő pontját talán látni is fogjuk derült éjjeleken.