Ugrás a tartalomra

Miskolcra figyel a szakma: megkezdődött a Humán OTDK

Létrehozva
Március végén indult a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK), amelynek Humán Tudományi Szekcióját április 14–16. között a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara rendezi.

Másodszor szervezik városunkban a konferencia ezen szekcióját: 1997-ben adott otthont először Miskolc a Humán OTDK-nak. – Érdekesség, hogy az egyetem jelenlegi rektora, Horváth Zita 24 évvel ezelőtt még miskolci bölcsészhallgatóként vett részt az 1997-es humántudományi OTDK-n – meséli Rada János kari oktató, a rendezvény sajtóreferense, aki elmondta azt is, különösen fontos, hogy már másodjára láthatják el a házigazda teendőit. – Az addig intézetként működő kart szintén 1997-ben alapították, így mi vagyunk az ország legfiatalabb Bölcsészettudományi Kara.

Rada János úgy véli, a humántudományi közélet egyik legkiemelkedőbb állandó rendezvénye az OTDK. – A bölcsészettudomány valamennyi része képviseli magát, a zsűrikben a szakma legelismertebb képviselői ülnek, ha pedig az előadókra gondolunk, elmondható, hogy minden hazai és határon túli magyar egyetem diákságának legjobbjai mérik össze tudásukat. Mindez adja a rendezvény súlyát. Nem túlzás tehát azt mondani, hogy most Miskolcra figyel az ország bölcsész közvéleménye.

A COVID-helyzet miatt az OTDK – az idén 70 éves tudományos diákköri mozgalom történetében először – online formában zajlik, ami komoly kihívást jelent szervezőknek és résztvevőknek egyaránt. Ezért az Országos Tudományos Diákköri Tanács központi kommunikációs anyagokkal segíti a virtuális térben bemutatkozó tehetségeket abban, hogy jól tudjanak alkalmazkodni a rendhagyó körülményekhez. Az is a célkitűzések között szerepel – kihasználva az online rendezés előnyeit –, hogy minél több emberhez eljusson az OTDK, ezért várják az online előadásokra a fiatal tehetségek szüleit, nagyszüleit, barátait is.

Kép
Fotónk illusztráció az online oktatásról.

Miskolcon a rendezők több mint 400 diáktudós részvételére számítanak, a program 43 tagozatban zajlik majd. A házigazda Miskolci Egyetemet 14 bölcsészhallgató képviseli a konferencián.

Ez is érdekelhet

Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
TudományMiskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Nyílt nap a Miskolci Egyetemen
Új kuratóriumi elnök áll az Universitas Miskolcinensis Alapítvány élén
TudományMiskolcBelföldOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Fükő László Károly, a kuratórium elnöke lemondott tisztségéről, valamint kuratóriumi tagságáról.
Megtanítja gondolkodni az autókat a Bosch
TudományVilág
Automatizált vezetést fejlesztenek.
Elon Musk rakétája viszi fel a BME új műholdját
TudományBelföldVilág
Hamarosan magyar műhold is kering majd felettünk az űrben, fénylő pontját talán látni is fogjuk derült éjjeleken.