Ugrás a tartalomra

Jönnek a robotok, hamarosan átveszik az olcsó munkaerő helyét

Létrehozva
Legalábbis ezt állítja Európa egyik legtapasztaltabb jövőkutatója Ray Hammond író, aki a Yettel Connect éves üzleti partnertalálkozóján vázolta fel a jövendőt.
Kép
Fotó: minap.hu (fotónk illusztráció)

A következő időszakot a nagy teljesítményű okoshálózatok és az azokon működő technológiák fogják meghatározni – mondta a több mint harmincöt éve jövőkutatással foglalkozó Ray Hammond író és futurista, aki Európában egyedülállóan hosszú időn keresztül adott pontos előrejelzéseket a jövőben várható trendekről – és most abban a jövőben él, amelyet először harminc évvel ezelőtt írt le.

Évek óta tanulmányozza az új technológiák hatását a különböző iparágakra és a társadalmi folyamatokra a pénzügyektől kezdve az egészségügyön keresztül a szabadidőig és közlekedésig. Előadásában az életünket a következő évtizedekben és azon túl is formáló trendekről, ezek összefüggéseiről beszélt, ezen belül is azokról a meghatározó technológiákról, amelyek a ma épített hálózatokon alapulnak majd a jövőben.

Kép
Ray Hammond (Fotó: Yettel)

Az egyik ilyen trend a népességrobbanás: az ENSZ becslése szerint november 18-án az emberiség létszáma eléri a nyolcmilliárd főt. A következő évtizedekben milliárdokkal nő azoknak a száma, akiknek a Föld lakóhelyet, élelmet, vizet és energiát kell, hogy biztosítson. Másokkal ellentétben Hammond nem tartja ezt szörnyű forgatókönyvnek. Bolygónk ennél sokkal több embert is el tud tartani. „Nem fog bekövetkezni a világvége, a kihívások viszont óriásiak, a most születő gyerekek három-négyszer több energiát fogyasztanak majd, mint mi” – jósolja a kutató.

A következő három-négy évtizedben mindenképpen szélsőséges időjárási jelenségekkel kell szembenéznünk, még akkor is, ha egy csapásra meg tudnánk szabadulni a teljes széndioxid-kibocsátástól. A mai szélsőséges időjárási jelenségek ugyanis az 1990-es évekbeli kibocsátásra vezethetők vissza. Az emberiség éppen abban az átmeneti időszakban van, amikor áttérünk a fosszilis energiáról a megújulókra. Hammond szerint a kulcskérdés ebben az elfogadható költségekkel tárolható megújuló energia. Mintegy 30 év múlva érhetjük el, hogy energiaigényünk nagy hányadát így elégítjük ki.

Meglátása szerint jelenleg a globalizáció második fázisában járunk, már nem csak a kilencvenes évek gyakorlata jellemző, amikor a gyártás az alacsony munkaerőköltségek miatt a fejlett országokból a fejlődő országokba helyeződik. Az olcsó munkaerő egyre kevésbé van jelen. A fejlődő országok egy része már nem is tekinthető annak, hiszen a globalizáció első fázisa körülbelül kétmilliárd embert emelt fel a mélyszegénységből. Emiatt sok tevékenység visszahelyeződik a fejlett országokba, és már megkezdődött az a jövőt meghatározó folyamat, miszerint az egyszerűen elvégezhető munkakörökben a robotika alkalmazásával szorítják le a költségeket. Ez a mesterséges intelligencia előretörésével egyre magasabb szintű, nagyobb komplexitású munkakörökben hozhat változást.

Kép
Fotó: freepic.com

A jövőkutató szerint a legdrámaibb fejlemények az orvostudományban és az egészségügyben tapasztalhatók. Mélyreható technikai és tudományos változások vezetnek majd a DNS-profil alapú, személyre szabott kezelések bevezetéséhez a következő néhány évben. Ezt a korszakot a nagy teljesítményű hálózatokon működő technológiák határozzák meg, lehetővé téve, hogy az egészségügy elosztott technológiai platformként működjön. A kórházi kezelést az emberek mindennapjaiban viselhető érzékelők támogatják, amelyek lehetővé teszik az egészségügyi adatok azonnali megosztását az orvossal vagy a kórházzal.

"Ez nem teszi feleslegessé az emberi munkát, sőt: az orvosok, ápolónők és gondozók több emberi időt tölthetnek a betegekkel" – vallja. Hozzátette: „Talán vitatható állítás, de a legváltozatosabb iparágakban és területeken működő, hálózatra kapcsolt robotok olyan jólétet fognak generálni, amilyet még nem láttunk.”

A jogos kérdésre, hogy vajon ezek a robotok elveszik majd az emberek munkáját?, a jövőkutató így válaszolt: „A kutatások azt mutatják, hogy ha felszabadítjuk az embereket az unalmas, repetitív munka alól, akkor az idejüket hasznos célokra fogják fordítani. Úgy gondolom, hogy a céltudatosan használt technológia csodálatos perspektívát jelent.”

Majd meglátjuk, teszik hozzá a kevésbé optimisták. A jövő mindenesetre itt kopogtat az ajtónkon.

Ez is érdekelhet

Elon Musk rakétája viszi fel a BME új műholdját
TudományBelföldVilág
Hamarosan magyar műhold is kering majd felettünk az űrben, fénylő pontját talán látni is fogjuk derült éjjeleken.
Történész augusztus 20-áról: az államalapítás jelentősége megkérdőjelezhetetlen
TudományMiskolc
Fazekas Csaba történész lesz az ünnepi Kilátó vendége a Miskolc Televízióban, akivel arról beszélgettünk, hogyan vált össznemzeti ünneppé augusztus 20-a.
A Miskolci Egyetem rektora és a múzeum igazgatója is állami kitüntetést vehetett át (frissítve)
TudományMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBelföldTudomány
Az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából több szaktárcánál is kitüntették a legelhivatottabb szakembereket.