Ugrás a tartalomra

Átadták Magyarország legerősebb szuperszámítógépét Debrecenben

Létrehozva
A Komondor nevű berendezést a Debreceni Egyetem Kassai úti campusán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség szuperszámítógép központjában helyezték üzembe.
Kép
Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt

Spaller Endre, a fejlesztési ügynökség (KIFÜ) elnöke az átadáskor elmondta: a szuperszámítógép 4,7 milliárd forintba került, teljesítménye öt petaflops, ami percenként 50 ezer laptopnyi kapacitásnak felel meg.

A hatalmas számítási teljesítménnyel rendelkező szuperszámítógép, azaz a High Performance Computing (HPC) infrastruktúra ma már nélkülözhetetlen a tudományos életben éppúgy, mint az innovatív ipari megoldások kidolgozásánál. A Debrecenben elhelyezett berendezést az egész országban fogják használni háromnegyed részben kutatók, de 20-25 százalékban a vállalkozásoknak is a rendelkezésükre áll - mondta.

Hozzátette: a mindennapokban olyan feladatok megoldásában segít, mint a klímakutatás, a telekommunikáció, a közlekedésszervezés, az energetika, az egészségügy, az anyagtudomány, az asztrológia, vagy az autóipar.
Spaller Endre jelezte, a Komondor bővíthető, ezáltal a jövőben jelentkező további felhasználói igényeket is ki tudja majd elégíteni.

Kép

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) kancellárja felidézte: az első, jóval kisebb teljesítményű szuperszámítógépet 2011-ben helyezték üzembe az egyetemen, akkor hetven kutató kezdte meg a munkát a berendezéssel.
Ma már csak az egyetemükön több mint száz kutató használja a szuperszámítógépet, amely a DE kezelésében van, de az egész ország tudományos infrastruktúráját szolgálja - fűzte hozzá, megjegyezve, hogy a Komondor elhelyezésére szolgáló épületet, infrastruktúrát úgy alakították ki, hogy a későbbiekben bővíthető legyen a berendezés.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere azt emelte ki, hogy a tudomány és a gazdaság mellett energetikai szempontból is fontos a városnak a Komondor. A szuperszámítógép működtetésével keletkező hőt használják ugyanis a jövőben a debreceni sportuszoda fűtésére. Az ehhez szükséges infrastruktúrát most építik ki, így az leválhat a távfűtésről - tette hozzá a polgármester - írja az MTI.

Ez is érdekelhet

Elon Musk rakétája viszi fel a BME új műholdját
TudományBelföldVilág
Hamarosan magyar műhold is kering majd felettünk az űrben, fénylő pontját talán látni is fogjuk derült éjjeleken.
Történész augusztus 20-áról: az államalapítás jelentősége megkérdőjelezhetetlen
TudományMiskolc
Fazekas Csaba történész lesz az ünnepi Kilátó vendége a Miskolc Televízióban, akivel arról beszélgettünk, hogyan vált össznemzeti ünneppé augusztus 20-a.
A Miskolci Egyetem rektora és a múzeum igazgatója is állami kitüntetést vehetett át (frissítve)
TudományMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBelföldTudomány
Az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából több szaktárcánál is kitüntették a legelhivatottabb szakembereket.