Ugrás a tartalomra

Végül csak megkapta a Nobelt Karikó Katalin!

Létrehozva
Kutatótársával, az amerikai Drew Weissmannel megosztva Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat a mRNS-alapú orvoslás alapjainak megteremtéséért, ami a koronavírus elleni új típusú védőoltások gyors kifejlesztését és gyakorlati alkalmazását is lehetővé tette - közölte a Telex.

A nyolcvanas évek óta Amerikában kutató, munkahelyein korábban többször ellehetetlenített, kutatási témájához azonban mindvégig ragaszkodó magyar kutató ezzel hivatalosan is beírta magát a tudománytörténetbe. Karikó Katalin Szent-Györgyi Albert és Kertész Imre után a harmadik, aki magyar állampolgárként kapta meg a világ legrangosabb tudományos díját, egyben ő az első Nobel-díjas magyar nő.

Karikó Katalinnak és Drew Weissmannek ítélték Stockholmban a fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat. Az indoklás szerint a szolnoki születésű mikrobiológus és kutatótársa kulcsszerepet játszott az új típusú, mRNS-alapú vakcinák kifejlesztésében, az elmúlt száz év legnagyobb világjárványa elleni küzdelemben, és új utakat nyitott a jövő orvostudománya előtt.

Ez Magyarország harmadik olyan pillanata, amikor magyar állampolgár kapja meg a világ legrangosabb díját: 1937-ben Szent-Györgyi Albert élettani-orvostudományi, 2002-ben pedig Kertész Imre irodalmi Nobel-díjat kapott. Hozzájuk csatlakozik most Karikó Katalin, akinek nevét az elmúlt néhány évben az egész világon megismerték.

(Telex)

Ez is érdekelhet

Elon Musk rakétája viszi fel a BME új műholdját
TudományBelföldVilág
Hamarosan magyar műhold is kering majd felettünk az űrben, fénylő pontját talán látni is fogjuk derült éjjeleken.
Történész augusztus 20-áról: az államalapítás jelentősége megkérdőjelezhetetlen
TudományMiskolc
Fazekas Csaba történész lesz az ünnepi Kilátó vendége a Miskolc Televízióban, akivel arról beszélgettünk, hogyan vált össznemzeti ünneppé augusztus 20-a.
A Miskolci Egyetem rektora és a múzeum igazgatója is állami kitüntetést vehetett át (frissítve)
TudományMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBelföldTudomány
Az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából több szaktárcánál is kitüntették a legelhivatottabb szakembereket.