Ugrás a tartalomra

A tudományt ünneplik Miskolcon is

Létrehozva
Az országos programsorozat idei jelmondata az, hogy a „Tudomány: Válaszok a globális problémákra."

Kép
Hudecz Ferenc, Kocsis Károly és Horváth Zita. Fotó: Juhász Ákos

Ünnepi üléssel köszöntötte a Magyar Tudomány Ünnepét a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Miskolci Területi Bizottsága (MAB) hétfőn. Ahogyan az ismert, a magyar tudományt húsz éve ünnepljük hivatalosan november 3-án. Ilyenkor a tudóstársadalom igyekszik népszerűsíteni hivatásukat, egyben megmutatja a világnak, hogy milyen új eredményeket ért el a különböző szakterületeken – mondta el nyitóbeszédében Kocsis Károly, a MAB elnök.

Hudecz Ferenc, az MTA alelnöke emlékeztetett, a programsorozat jelmondata idén az, hogy „Tudomány: Válaszok a globális problémákra."

Kép

– Napjainkban több globális kihívással is szembe kell néznünk. Fenyeget a tiszta víz eltűnésének lehetősége, a folyamatosan gyarapodó létszámú emberiség, az időről időre kirobbanó járványok, a háborúk és környezeti veszélyhelyzetek kapcsán feladatunk és felelősségünk van közösen és személyenként. A tudomány választ adhat arra, hogy hogyan tudjuk a globális kihívásokkal szembenézni hitelesen, ésszel és hitellel – hangoztatta az alelnök, aki hozzátette: a felmérések szerint az MTA az egyik legnagyobb közbizalomnak örvendő intézmény hazánkban.

Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora úgy vélekedett, a tudományt ünnepelni azért nagyon fontos, mert gyakorta tapasztani a hétköznapokban, hogy a kevésbé hozzáértők nem mindig értik, hogy a tudósok mivel foglalkoznak. „Éppen ezért a tudomány műveléséről gyakran, sokszor, sokféleképpen kell beszélni, legyen az ünnepi rendezvény, vagy a Kutatók éjszakájához hasonló évről évre visszatérő programsorozat. Ezzel ugyanis felhívjuk a lakosság figyelmét arra, hogy fenntartható fejlődés nincsen tudomány nélkül és arra is, hogy azok a dolgok, melyek hétköznapjaikat komfortosabbá teszik, azok sem valósulhatnának meg tudósok és tudomány nélkül” – tette hozzá. Az ünnepi ülés beszédeit előadások, majd díjátadó követte.

Kép

Ez is érdekelhet

Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
TudományMiskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Nyílt nap a Miskolci Egyetemen
Új kuratóriumi elnök áll az Universitas Miskolcinensis Alapítvány élén
TudományMiskolcBelföldOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Fükő László Károly, a kuratórium elnöke lemondott tisztségéről, valamint kuratóriumi tagságáról.
Megtanítja gondolkodni az autókat a Bosch
TudományVilág
Automatizált vezetést fejlesztenek.
Elon Musk rakétája viszi fel a BME új műholdját
TudományBelföldVilág
Hamarosan magyar műhold is kering majd felettünk az űrben, fénylő pontját talán látni is fogjuk derült éjjeleken.