Ugrás a tartalomra

Bányák és barlangok ibolyántúli fényben – a Herman Ottó Múzeumban

Létrehozva
Ibolyántúli fényben készített barlangi fotókból nyílt kiállítás a Herman Ottó Múzeumban péntek délután. A tárlatot Varga Andrea alpolgármester nyitotta meg.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

– Érzékszerveink közül talán a legmeghatározóbb a szemünk. Amit látunk, azt elhisszük, és tényként fogjuk föl. Holott az emberi szem a Napból érkező teljes sugárzásnak csak egy szűk energiatartományát képes érzékelni. Ezt hívjuk látható fénynek. Az ezen kívül eső hullámhossz-tartományok közvetlenül már nem vesznek részt a képalkotásunkban – ismertette munkájának természettudományos hátterét az alkotó, akinek képein az ibolyántúli fény hatására kéken, vörösen, sárgán fluoreszkáló ásványok, valamint denevérek és gombák jelennek meg.

Berentés Ágnes geológusmérnökként végzett a Miskolci Egyetemen, majd a Herman Ottó Múzeum Ásványtárában dolgozott muzeológusként. Hivatásának a barlangászatot, a barlangi fotózást tekinti. Tíz éve járja a Föld mélyének természetes és ember által alkotott járatait, és kilenc éve kezdett el fotózni odalent. „Az örök sötétség birodalma a láthatatlan fényben” – ezzel a projektcímmel nyerte el 2022-ben a japán FUJIFILM egyik regionális ösztöndíját.

Kép

A múzeum egy harmincegy darabos válogatást mutat be a projektből. Ahogy azt Szolyák Péter múzeumigazgató köszöntőjét követően méltatásában Varga Andrea alpolgármester is megállapította: a most megnyílt tárlat egyedülállónak számít, ugyanis barlangi, bányabeli környezetben készült UV-fotókiállítást nem láttunk még a világon soha, senkitől. A fotók mindegyike világító tablón jelenik meg, egy teljesen elsötétített térben. Ugyanakkor – hogy a témát a látogatók számára igazán testközelbe hozzák – huszonhat darab fluoreszkáló ásvány is látható a Herman Ottó Múzeum gyűjteményéből.

Az unikális kiállítás jövő június 2-ig tekinthető meg a Herman Ottó Múzeum főépületében.

Ez is érdekelhet

Elon Musk rakétája viszi fel a BME új műholdját
TudományBelföldVilág
Hamarosan magyar műhold is kering majd felettünk az űrben, fénylő pontját talán látni is fogjuk derült éjjeleken.
Történész augusztus 20-áról: az államalapítás jelentősége megkérdőjelezhetetlen
TudományMiskolc
Fazekas Csaba történész lesz az ünnepi Kilátó vendége a Miskolc Televízióban, akivel arról beszélgettünk, hogyan vált össznemzeti ünneppé augusztus 20-a.
A Miskolci Egyetem rektora és a múzeum igazgatója is állami kitüntetést vehetett át (frissítve)
TudományMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBelföldTudomány
Az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából több szaktárcánál is kitüntették a legelhivatottabb szakembereket.