Húsvétra kinyílt Calgary kölykeinek a szeme. Egyre többször keresik a kontaktust, szeretnek odabújni a plüssjátékaikhoz és bekucorognak nevelőik ölébe. A látásukkal együtt a hallásuk is kinyílt, ezért több babahangot adnak ki és érzékenyebbek lettek a zajokra.
A fekete kölyök a legbátrabb
A testvérek között egyetlen fekete kutya van, egy szuka: „Kisebb méretű, mint a többiek és bátrabb is. Ő kucorodik be legtöbbször az ölünkbe, amikor beülünk közéjük” – mondta Móni, aki iskolásként etológus szeretett volna lenni, de az élet a közgazdaságtan irányába vitte, és most örül annak, hogy otthonában figyelheti meg egy egész alom növekedését.
A szemük kinyílása óta a babahangok élénkebbek lettek, játékosan vakkantgatnak, morognak egymásra, megpróbálják kóstolgatni a plüssjátékokat, de fogak nélkül még nem tudnak belőlük semmit kicsípni.
A nyolc kölyök tenyészprogramban született, amelynek az a célja, hogy minél több vakvezető kutyát képezhessenek, mivel éves szinten állandóan 40-50 fő a jelentkezők száma, miközben évente 15 kutyát képeznek ki. Egy vakvezető kutya költsége több, mint 5 millió forint, amit az alapítvány adó 1% felajánlásokból és adományokból teremt elő.
Mennyibe kerül egy vakvezető kutya?
Egy vakvezető kutya egész életét felölelő összes költsége több, mint 5 millió forint. Ez az időszak körülbelül 10 év.
Részletesebben: Egy vakvezető kutya teljes életét felölelő költsége: tenyészkutyák, tenyésztés, kölyöknevelés, szűrések, orvosi költségek, ellátás, felszerelés, kiképzés (1,5 millió Ft a munkadíj), gazdi képzése; átadás, vizsgáztatás, utókövetés és gondozás tíz éven át, felszerelés pótlása, öregedő kutya extra orvosi költségei, nyugdíjazás körüli költségek, közben rezsi, járműhasználat stb. Így lesz a tíz év összes költsége több mint 5 millió forint.