Ugrás a tartalomra

Ráfaragott a buszos szatír

Létrehozva
A fiatal férfi tavaly ősszel egy volánbuszon kezdte mutogatni nemiszervét, tette azonban „közönségigényekkel nem találkozott”, feljelentették.

Buszon magát mutogató szatír ellen emelt vádat Miskolci Járási Ügyészség – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a szervezet.

Felidézték, a fiatalkorú vádlott tavaly szeptemberben a déli órákban egy borsodi településen felszállt a menetrend szerint közlekedő távolsági autóbuszra. Leült, majd menet közben észrevette a mögötte ülő fiatalkorú nőt. Ezután saját ülésének a háttámláját olyan szögben hátra döntötte, hogy a nő jól lássa, mit csinál, majd belenyúlt a nadrágjába és előbb fogdosni kezdte, majd elő is vette a nemi szervét, majd a nő felé is fordult.

A sértett megijedt, felállt ülőhelyéről, tartva attól, hogy még más is történhetne az autóbuszvezetőhöz sietett, és tájékoztatta őt, mit tett a férfi. A nő ezt követően a sofőr közelében utazott tovább, mert félt, hogy a férfi folytatja, amit elkezdett.

Az ügyészség a büntetlen előéletű fiatalkorú vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben próbára bocsátást indítványozott, pártfogó felügyelet egyidejű elrendelésével.

Ez is érdekelhet

súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.
tolvaj miskolci kórház illusztráció ChatGPT
Tolvajt fogtak a miskolci kórházban
BűnügyMiskolc
A Miskolc Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot egy férfival szemben, aki a miskolci kórházban szegte meg a törvényt.
miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.