Ugrás a tartalomra

DESH először Miskolcon – június 28-án robban a Lovagi Tornák Tere!

Létrehozva
A nyár egyik legjobban várt bulija június 28-án érkezik Miskolcra: DESH, az utóbbi évek egyik legnagyobb hazai áttörését produkáló előadó lép színpadra a Lovagi Tornák Terén.
Kép
desh_mkk.jpg

Aki az utóbbi hónapokban kicsit is követte a zenei életet, tudja, hogy most minden DESH-ről szól. A koncertjeire országosan rekordidő alatt fogynak el a jegyek, és minden új megjelenése pillanatok alatt tarol a neten.

A „Kukásautó”-val indult, mára viszont már ott van mindenhol: YouTube-on és Spotify-on is milliós számokat produkál, a közönsége pedig szó szerint rajong érte. A legújabb albuma, A Bús barista balladái napokon belül trendi lett, a „Strawberry” című dalhoz készült klipet pedig már az első 48 órában több százezren nézték meg.

Ha DESH koncert, akkor tömény energia. Brutál látvány, masszív hangzás, pörgés megállás nélkül – és a közönség, aki minden sorra visszaüvölt.

Most először érkezik Miskolcra egy teljes estényi programmal, új és régi dalokkal, és minden adott, hogy ez legyen a nyár egyik legemlékezetesebb estéje a városban.

A jegyek gyorsan fogynak – ha ott akarsz lenni, érdemes nem sokáig gondolkodni.
Infók: https://www.facebook.com/events/1397692334580563

Címkék

Ez is érdekelhet

Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.
Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.