Ugrás a tartalomra

Milliárdos óvoda- és útfelújítás kezdődik Miskolcon

Létrehozva
Október óta a város összes útját felmérték. A felújítást a Pattantyús utcával kezdik - mondta Tóth-Szántai József polgármester a mai, miskolci Lázárinfón. A miniszter ehhez hozzátette: 40 milliárd forint pályázati pénzből óvoda, és útfelújítás kezdődik a városban.
Preview Image
Lázárinfó az Avason. Képgaléria

Az Avas lakótelepen tartotta kilencedik Lázárinfóját az építési és közlekedési miniszter. Itt a kérdezés lehetősége előtt arra kért mindenkit, hogy adják le VOKS 2025 szavazólapjukat, azért, hogy saját maguk dönthessenek a saját sorsukról.

Három dolog fog eldőlni szerinte Brüsszelben a közeljövőben: az, hogy háborús övezet lesz-e Magyarország. Ukrajna kapcsán emlékeztetett: kétszázezer fiatal halt meg a háborúban. Elmondta, Ukrajna gyorsított uniós tagsága veszélyes. És az, hogy 2025-ben megszüntetik-e az energiahordozók szállítását.

Később kifejtette, a bizonytalanokból álló, nagyjából egymilliós választóréteg fogja eldönteni a jövő évi szavazások sorsát.

– A mi ajánlatunk a fiataloknak, hogy ha tanulnak, dolgozni akarnak, segítünk elhelyezkedni, támogatásokat biztosítunk számukra – hangsúlyozta, hozzátéve, az elmúlt 15 év alatt több lett a munkavállaló az országban.

Egy férfi jelezte, négy hónapja nincs munkája, pedig három szakmával rendelkezik. Kérdezi, a Fülöpszigeti vendégmunkásokra miért van szüksége egy olyan régióban, ahol alacsony a foglalkoztatás. Egy másik lakos pedig azt szerette volna tudni, mikor tervezik az Avason a panelprogram folytatását? Lázár János egyszerre válaszolt a kérdésekre. Egy út van szerinte a panelek felújítására: ha a lakók és az önkormányzat állja közösen a kétharmadát a költségeknek, akkor a minisztérium segít a maradék összegben.

A másik kérdésre elmondta, az építőipar sokaknak adott munkát.

– Az összes külföldi munkavállaló 170 ezer fő, ebből 30 ezer munkás Ukrán. A dolgozó magyar emberek száma 4 millió 800 ezer. Jelezte, a fiatalok modern gyárakban szeretnének dolgozni, nem a mezőgazdaságban.

– Magyarországon az aktív lakosság 76 százaléka munkavállaló – hangsúlyozta. Kiemelte azt is, ha a cégek nem fizetik be a járulékot a dolgozóik után, az munkavállalók rovására teszik ezt.

Újabb kérdések következtek. Az egyik a diplomások alacsony arányára és a diplomás munkahelyek alacsony számára mutatott rá.

Azt kérdezték, hogy tudja Miskolc a diplomásokat helyben tartani?

– Ha idejön egy magas hozzáadott értéket képviselő cél, akkor szükség lesz a diplomásokra. Olyan városnak kell lennie Miskolcnak, ahová nem csak születni, hanem ott élni is jó – válaszolt a miniszter.

A kérdezőnek azt mondta, a már iparral betelt nagyvárosokban jobban fog keresni, de az olyan településeken, mint Kecskemét, Budapest vagy Szeged, drágább lesz a lakhatás, megélhetés.

– Nem oda kell vinni az ipart, ahol már van. Az olyan városok, mint Miskolc, hamarosan nagyot ugranak majd – prognosztizált Lázár János, aki a DAM rehabilitásának lehetőségét is megemlítette. A miniszter beszélt a polarizált társadalomról, kifejtve, mely területeken lehet össznemzeti konszenzus. Véleménye szerint azonban a legfontosabb politikai kérdés jelenleg, hogy marad-e nemzeti szuveneritás Európában.

Ez is érdekelhet

Miskolci közgyűlés március 6-án. Fotó: Juhász Ákos
Változások a miskolci városvezetésben
Miskolc
Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere közösségi oldalán tette közzé a hírt szerda este.
Bajusz Gábor
Bajusz Gábor lemond a frakcióvezetői megbízatásáról
Miskolc
Bajusz Gábor a közösségi oldalán tette közzé a hírt szerda este.
Gazdikereső kutyákkal ismerkedtek a városházán
MiskolcÉletmódSzabadidő
A Miskolci Városgazda nem bízza a véletlenre, hogy az állategészségügyi telepen élő ebek gazdára találjanak, a kéthetente megrendezett teleplátogatások mellett most elindították az Office Dog Visit néven futó akciójukat is.
NKA Universitas Pécs - DVTK HunTherm Fotó: MKOSZ
Diósgyőr: 25 eladott labda...
MiskolcSport
A DVTK elkezdte a harcot a bajnoki aranyért. Az NKA Universitas Pécs vendége volt a DVTK HunTherm.