Ugrás a tartalomra

Lelkipásztor az új elnök

Létrehozva
Személyi változás történt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kézilabda Szövetség elnöki posztján.

Barnóczki László, az ózdiak NB I-es csapatának egykori tagja lemondott, helyére pedig Mike Martint nevezte ki elnökké a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kézilabda Szövetség. A köztiszteletben álló református lelkipásztor első embere a kazincbarcikai székhelyű Borsod Sport Klub Közösségi Sportegyesületnek is. A BSK női gárdája megnyerte az NB II-es bajnokság Északkeleti csoportját, így ősztől már az NB I/B-ben szerepel. 

Kép
Mike Martin
Mike Martin lett a megyei kézilabda szövetség elnöke. Fotó: Magánarchívum
Hivatalba lépett

– Egy hónapja töltöm be a vármegyei szövetség elnöki tisztségét és ebbéli funkciómban természetesen sokat akarok majd tenni a sportágért – mondta Mike Martin, akinek neve már szerepel az országos szövetség honlapján, így – ha úgy tetszik – elfoglalta hivatalát, amely a miskolci Augusztus 20. utca 18 szám alatt található. 

 

Címkék

Ez is érdekelhet

Szuhai Péter (képünk egy korábbi versenyén készült). Fotó: magánarchívum
Németországban ugratnak a DVTK sportolói
SportMiskolc
A napokban Európa-szerte versenyeznek a DVTK sportolói.
Hornyik Mira és Jászka Krisztián. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti és Hornyik Mira is utazik a világbajnokságra
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban rendezik a műfaj felnőtt világbajnokságát.
Szinay Szabolcs (felül) az U20-as birkózó világbajnokságon áll rajthoz. Fotó: magánarchívum
Szinay Szabolcs világbajnoki induló
SportMiskolc
Birkózás: a diósgyőriek kiválósága is szőnyegre lép Szlovákia fővárosában.
Az Erste liga pontvadászata szeptember 18-án kezdődik, de a Macik csak október 4-én vívják első hazai összecsapásukat. Fotó: magánarchívum
A Macik itthon októberben mutatkoznak be
SportMiskolc
Jégkorong: napvilágot látott az Erste liga 2026/2027-es programja.