Ugrás a tartalomra

Jordán után Kuruczot fogtak

Létrehozva
Zajlik az élet az MVSC-Miskolc vármegyei első osztályú focicsapatának háza táján.

A labdarúgó vármegyei I-es pontvadászat vége után Jordán András, a MVSC eddigi edzője Gesztelyre távozott. 
– A negyvenhat esztendős Kurucz Gábor lesz az utóda – újságolta portálunknak Fischer Csaba, a zöld-fehérek technikai vezetője, majd hozzátette: – A jó magyaros névvel rendelkező szakember eddig a Sajószöged Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei II. osztályú, Közép csoportos gárdájának mestere volt, nálunk pedig utánpótlás vezetőként ügyködött és az egyik gyerek együttesünket is vitte. 
A Kubikban júliusra tűzték ki a felkészülés kezdetét, megvárják, amíg a negyven fokot alulról nyaldosó hőség alábbhagy. Az erőgyűjtéshez már az új tréner elképzelései szerint fognak majd hozzá.

Kép
Fischer Csaba
Fischer Csaba.

Címkék

Ez is érdekelhet

Tóth Anna (jobbról, egy korábbi külföldi versenyén) is rajthoz áll az országos bajnokságon. Fotó: magánarchívum
Teljes a diósgyőri csapatlista
SportMiskolc
Atlétika: a hétvégén Budapesten rendezik a sportág legrangosabb hazai versenyét, a felnőtt magyar bajnokságot.
A zöld-fehérek otthona a vasutas sporttelep, a híres Kubik. Fotó: magánarchívum
Elkészült az elit mezőny sorsolása
SportMiskolc
Labdarúgás: az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága nyilvánosságra hozta az első osztályú felnőtt és utánpótlás bajnokságok menetrendjét.
DVTK stadion
Nemzetközi kupameccset játszanak Diósgyőrött
SportMiskolc
Labdarúgás: Hapoel Tel-Aviv - Ludogorets Razgrad találkozónak csütörtök este a DVTK stadionja ad otthont.
Craig Martin a Maciknál játszik majd a soron következő idényben. Fotó: magánarchívum
Kanadai csatárt igazoltak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong: Craig Martin a DVTK Jegesmedvék Erste ligás együttesében folytatja pályafutását.