A DVTK NB I-es labdarúgócsapata a 2025/26-os évad első bajnoki mérkőzését a jövő héten pénteken 20.00-tól az Újpest FC vendégeként játssza. A rajt előtti utolsó edzőmérkőzését szombaton este a szlovák élvonalbeli FC Kosice ellen vívta a DVTK, Diósgyőrben.
A piros-fehéreket 2019. decembere óta erős szál fűzi a kassai gárdához, hiszen akkor, karácsony előtt egy héttel jelentették be, hogy a diósgyőri klubhoz kapcsolódó cég többségi tulajdonrészt szerzett a kassai labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaságban. Két diósgyőri vezető, Sántha Gergely a DVTK labdarúgócsapatát működtető kft ügyvezetője, és Szabó Tamás, az NB I-es női kosárlabda együttest üzemeltető cég ügyvezetője, azóta is tisztséget tölt be az FC Kosicénél.
A kassai csapat pedig nagy utat járt be az elmúlt öt és fél évben, a másodosztályból indulva a jövő héten már nemzetközi kupamérkőzést játszik. Igaz, ehhez kellett az is, hogy a szlovák bajnoki helyezésével a Konferencia Ligában indulási jogot szerzett DAC 1904 nevezését nem fogadta el az Európai Labdarúgó-szövetség, mivel a szintén magyar szálakkal rendelkező dunaszerdahelyi klub vezetésének az NB I-ben a 4. helyen végzett ETO FC Győrben is érdekeltsége van (az ETO FC ügyvezető igazgatója egyszemélyben a DAC vezérigazgatója, alelnöke és igazgatótanácsának tagja is), és ilyen esetben azt a csapatot illeti meg a nemzetközi kupás szereplés joga, amelynek a bajnoksága előkelőbb UEFA ranglistás helyezéssel rendelkezik. A szlováknál jobb a magyar, így az ETO FC Győr indulhat a Konferencia Ligában, a DAC helyett pedig az FC Kosice került ugyanebbe a sorozatba.
Utóbbiak a 2025/26-os évad első tétmérkőzését a jövő héten csütörtökön a fehérorosz Neman Grodno ellen játsszák Kassán, a harmadik számú kontinentális sorozat 2. selejtező körében (a visszavágót július utolsó napján Szegeden rendezik, mivel a fehérorosz együttesek hazájukban nem játszhatnak nemzetközi találkozókat, az UEFA tiltása miatt).
A meccsen
Az FC Kosice az eddigi hat felkészülési meccséből az első hármat lengyel csapatok ellen játszotta és mindháromszor kikapott, a Zaglebie Lublin, Katowice és a Slask Wroclaw csapataitól, majd következett két magyar együttes: az Újpest FC vendégeként 1-0-ra maradtak alul két hete, a múlt hét szombaton, a Debreceni VSC-nél viszont 4-1-re nyertek.
A diósgyőri meccsen a hazaiaknál a keret több tagja is hiányzott, Szatmári Csaba, Bárdos Bence és Bokros Szilárd sérülés miatt maradt ki, míg négy saját nevelésű fiatal, Bánhegyi Bogdán, Csatári Gergő, Lipóczi Benedek és Andrii Osikov ezúttal a kispadra sem fért oda.
Három fiatal pedig távozott: Fekete Vince szerződést bontott, ahogy az évad előtt az NB III-as DVTK tartalékhoz kitett Kállai Zalán és Kállai Kevin is, utóbbi az NB II-es Budapest Honvéd játékosa lett.
A mostani meccsen a hét abszolút új labdarúgó közül Ivan Saponjic, Kecskés Ákos és Anderson Esiti volt tagja a kezdőcsapatnak, de utóbbinak egy félidő sem jutott, megsérült, le kellett cserélni. A további négy friss szerzemény közül Megyeri Gábor, Sajbán Máté, Ante Roguljic és Mucsányi Márk a kispadon kapott helyet.
DVTK: a pályán
Diósgyőri VTK – FC Kosice (szlovák) 1-1 (1-0)
Diósgyőr, 1442 néző. V.: Zimmermann (Punyi, Forgács).
DVTK: Sentic (Megyeri, 68.) – Gera (Szakos, 68.), Kecskés, Sanicanin, Demeter M. – Esiti (Holdampf, 37.) – Acolatse (Mucsányi, 68.), Vallejo, Bényei (Roguljic, 58., Komlósi, 89.), Jurek (Sajbán, 58.) – Saponjic (Pozeg Vancas, 68.). Vezetőedző: Vladimir Radenkovic.
FC Kosice 1. félidő: Sipos – Kakay, Kruzliak, Krivak, Jakubek, Madlenak – Goljan, Metu, Gallovic – Jones, Perisic. FC Kosice 2. félidő: Kira – Magda, Vesely, Jakubek, Jakubko, Pejazic – Dimun, Zsigmund, Sovic – Miljanic, Cerepkai. Vezetőedző: Roman Skuhravy.
Gólszerző: Jurek (21.), ill. Miljanic (73.).