Ugrás a tartalomra

A klubelnök szerint vállalható pénzügyi kerettel rendelkezik a DVTK

Létrehozva
Sántha Gergely, a DVTK első számú vezetője értékelte a 2024/25-ös évadot.

Turbulens időszakot tudhat maga mögött a legutóbbi idényben hatodik Diósgyőr labdarúgócsapata, amelynél Sánta Gergely, a DVTK első számú vezetője szerint vállalható pénzügyi keret áll rendelkezésre.
A klub honlapjának adott interjúban a sportvezető kiemelte Kovács Zoltán szerepét, akivel az ,,elmúlt másfél évtized legsikeresebb diósgyőri sportigazgatója" tért vissza az egyesülethez.
,,Az NBI-es mezőnyben továbbra sem a DVTK rendelkezik a legnagyobb büdzsével, de nem a pakli legjobb lapjaival a kézben művészet nyerni, hanem úgy, ha az adott lehetőségek tükrében vagyunk képesek elérni a legjobb eredményt. Vladimir Radenkovic ősszel bebizonyította, hogy a rendelkezésre álló játékoskerettel képes sikeres lenni, bízunk benne, hogy ezúttal is kihozza a maximumot a csapatból" - mondta az elvárásokról utalva arra, hogy a régi-új vezetőedzővel a harmadik helyen állt télen az együttes.
Hozzátette, általánosságban elmondható, hogy a sportigazgató és a vezetőedző rendelkezésére áll egy teljes mértékben vállalható pénzügyi keret, a felhasználás módja viszont az ő döntésükön múlik: mennyit költenek játékos transzferre, mennyit szánnak a játékosok és a szakmai stáb fizetésére, illetve prémiumára.

Az utánpótlásról

Sánta Gergely hangsúlyozta, az utánpótlás fejlesztése még az első csapat irányításánál is összetettebb feladat:
,,A megfelelő utánpótlás-fejlesztéshez szükséges alapkövetelmények nálunk bőven rendelkezésre állnak, például ezt a területet javítottuk a napokban átadott DVTK LSA 23 szobás kollégiumának kialakításával, ami a költséghatékonyságot figyelembe véve mind beruházási, mind üzemeltetési oldalon a meglévő akadémiai épület második szintjén foglal helyet. Ezzel véglegesen megoldódik a régióból származó tehetségek elszállásolásának kérdése, illetve ehhez a beruházáshoz kapcsolódóan adjuk át a megfelelő akadémiai munkához szükséges 280 négyzetméter alapterületű, minden szükséges eszközzel felszerelt konditermünket" - mondta a klubelnök, aki kitért a többi szakosztály szereplésére is, mivel a DVTK nem csupán egy klub, hanem regionális sportközpont.

Kép
Sántha Gergely. Fotó: DVTK

Címkék

Ez is érdekelhet

Tóth Anna (jobbról, egy korábbi külföldi versenyén) is rajthoz áll az országos bajnokságon. Fotó: magánarchívum
Teljes a diósgyőri csapatlista
SportMiskolc
Atlétika: a hétvégén Budapesten rendezik a sportág legrangosabb hazai versenyét, a felnőtt magyar bajnokságot.
A zöld-fehérek otthona a vasutas sporttelep, a híres Kubik. Fotó: magánarchívum
Elkészült az elit mezőny sorsolása
SportMiskolc
Labdarúgás: az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága nyilvánosságra hozta az első osztályú felnőtt és utánpótlás bajnokságok menetrendjét.
DVTK stadion
Nemzetközi kupameccset játszanak Diósgyőrött
SportMiskolc
Labdarúgás: Hapoel Tel-Aviv - Ludogorets Razgrad találkozónak csütörtök este a DVTK stadionja ad otthont.
Craig Martin a Maciknál játszik majd a soron következő idényben. Fotó: magánarchívum
Kanadai csatárt igazoltak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong: Craig Martin a DVTK Jegesmedvék Erste ligás együttesében folytatja pályafutását.