Ugrás a tartalomra

Élete legjobb első félidejével hangolódott a DVTK játékosa

Létrehozva
A DVTK játékosa szerint jó közeg alakult ki.

Indul a labdarúgó NB I 2025/26-os évadja, az 1. forduló első mérkőzésén, pénteken 20.00-tól az Újpest FC fogadja a DVTK-t.
A premier előtt a Diósgyőr középpályása, Bényei Ágoston nyilatkozott a Miskolc TV-nek.
– A Kassa elleni főpróba, minden tényezőt figyelembe véve, azt gondolom, hogy jól sikerült. A döntetlennel nem vagyunk elégedettek, mert minden edzőmérkőzésbe úgy megyünk bele, hogy az nem egy edzőmérkőzés, hogy szeretnénk azt megnyerni. Amióta visszajött Vladimir Radenkovic vezetőedző, ez így van, ezt mi, akik régebben itt vagyunk tudtuk, és igyekszünk az újakra is átragasztani ezt a győztes mentalitást, hogy ez a felkészülési mérkőzéseken, edzésen is legyen meg – mondta a középpályás, aki a jövő héten szerdán ünnepli a 23. születésnapját. – Még egyszer mondom: az eredménnyel nem vagyunk elégedettek, de nagyon sok olyan dolog visszaköszönt, a meccs után az edzőnk is úgy látta, hogy első félidő nagyon jól sikerült. Mind a magas letámadás, a labda nélküli dolog is úgy működött, ahogy gyakoroltuk, az első félidőben volt ez jellemző. Utána ellenfelünk sort cserélt, náluk is jöttek a cserék, de azt gondolom, a meccs teljes képét nézve, hogy igazságos a döntetlen, és nagyon sok infót kapott ebből a szakmai stáb, ebből lehet építkezni.

Játékkapcsolat a DVTK csapatánál

Az interjú kapcsán szóba került Bényei Ágoston és Jurek Gábor játékkapcsolata is.
– Úgy érzem, hogy az első félidő, és nem akarok nagyot mondani, de talán a karrierem eddigi legjobb félideje volt. Olyan területeken tudtam felvenni a labdát, és meg is kaptam, ami azok érdeme, akik mögöttem játszanak egy sorral, hogy be merték vállalni azt a mélységi passzt, amiből többször is rá tudtam fordulni. Jurek Gáborral jól éreztük egymást, a gól is ebből született. Nagyon hatékony volt ez a játékkapcsolat, ez a mérkőzés utáni videózás során is elhangozott. Nekem volt még egy külön videózásom, Takács Péter edzővel, amikor megnéztük a jeleneteket, hogy ez rögzüljön, de persze tisztában vagyok azzal, hogy nem minden meccsen lesz ez így. Lesznek majd mögöttem szorosabban, másként lesz akkor, hogy miként, merre nyissak. Bízom benne, hogy ilyen szempontból is tudok fejlődni, és ezt a teljesítményt huzamosabban is tudom nyújtani.

Kép
Bényei Ágoston
Bényei Ágoston. Fotó: Osztie Tibor
Pikáns

A felkészülési mérkőzés után pénteken 20.00-tól az Újpest FC elleni előadás következik a DVTK részéről.
– Mindenki nevében mondhatom, hogy nagyon várjuk a meccset. Ez nem csak egy szezon rajt, nem csak egy szezonnyitó, hanem egy Újpest elleni, idegenbeli bajnoki is, egy nagyon pikáns mérkőzés – mondta Bényei Ágoston. – Játszottunk már a Szusza Ferenc stadionban, tudjuk, hogy mire számítsunk. Ők is átalakultak, mi is, úgyhogy ilyen szempontból nehéz megsaccolni, hogy ez milyen végkimenetelt eredményez majd. Győztes mentelistás, harc, küzdelem a címerért, ezek a legfontosabbak. Nyilván a taktika is az, hogyan miként tudott valaki felkészülni az ellenfeléből, de amit az előbb elmondtam, az az alap.

Lent és fent

Bényei Ágostont az idei edzőváltások különböző irányokba vitték. Erről az érintett a következőket mondta:
– Egy edzőváltás mindenképpen adhat új impulzusokat. Nem kell véka alá rejteni, hogy az elmúlt időszakom hektikus volt. Vladimir Radenkovic korábbi idején az volt a jellemző, hogy megkaptam a bizalmat, és azt gondolom, hogy tudtam is ezzel élni. Aztán ugye jött a váltás, ami minden focista, minden klub életében előfordul, és ekkor az érem másik oldalára kerültem. Minden edzésen igyekeztem akkor is bizonyítani, hogy minél többet lehessek a pályán. Ez rövid életű időszak volt, mert jött egy újabb változás, visszakerült a csapathoz Vladimir Radenkovic. Sokat számít, és ezt magamon is tapasztalom, ha a vezetőedző bízik benned. Ez sokat nyom a latba, ezt érzem az öltözőben is, és érzem a pályán is, abból, hogy mennyire vagyok magabiztos. Az öltöző nagyon rendben van, sok jövés menés volt, de a győztes mentalitást az újak is fel tudták venni, és nagyon jó közeg alakult ki.

Szemezgetnek

Az Újpest FC elleni esélyekről a következőket nyilatkozta a középpályás: 
– Szerintem az edzőmeccsekből szemezget majd mindkét csapat, és ebből gondolhatnánk, hogy óvatosabb meccset fogunk látni, de a hangulat, az emóciók elviszik majd olyan irányba, hogy unalmas mérkőzés biztosan nem lesz. Nagyon küzdelmes összecsapás lesz, biztos vagyok benne, minden körülményt figyelembe véve a mentalitás és a küzdelem lesz a döntő.

Címkék

Ez is érdekelhet

MEAFC Peka Bau - DEAC
Simán nyertek a miskolciak
Sport
A bajnoki nyitányon magabiztosan diadalmaskodott az egyetemeik élvonalbeli férfi röplabdacsapata.
Ligameccsek után kupameccs
Sport
Folyamatos terhelés alatt állnak a Macik.
Képgaléria
DVTK Jegesmedvék - DEAC
Megint nem ment a játék...
SportMiskolc
Vasárnap este ismét hazai környezetben szerepeltek a Macik, akik kikaptak.
MVSC: fontos három pont
SportMiskolc
Itthon tartották a 3 pontot.