Ugrás a tartalomra

A DVTK 8500 kilométerre utazik felkészülési tornára

Létrehozva
A DVTK HunTherm Dél-Koreában lép pályára felkészülési tornán. A DVTK HunTherm csapatával tarthatnak a szurkolók is.

A DVTK HunTherm női kosárlabdacsapata a jövő héten kezdi meg a felkészülést a 2025/26-os évadra, amelynek első tétmérkőzései a legmagasabban jegyzett európai kupasorozat, az Euroliga-selejtezői lesznek, szeptember 17-én és 24-én, a lengyel AZS UMCS Lublin ellen (az első meccset idegenben játssza a Diósgyőr, a visszavágót rendezik Miskolcon).
Az erre való felkészülésnek lesz egy érdekessége, a piros-fehérek augusztus 30-a és szeptember 7-e között a dél-koreai Puszan, illetve más alakjában használva, Busan városában, a Park Shin-Ja Kupán vesznek részt, miután elfogadták a szervezők meghívását.
Az ázsiai ország városa légvonalban 8495 kilométerre található Miskolctól, autóúton egy picit nagyobb távolságot megtéve lehetne oda eljutni, 10 875 kilométer lenne táv, amit 136 óra alatt lehet megtenni, ha nem jön közben az út során, többek között Oroszországon és Kínán áthaladva valami váratlan esemény. 

Nyolc csapatos

A diósgyőri klubot működtető cég ügyvezető igazgatója, Szabó Tamás arról számolt be a klub honlapján, hogy a puszani rangos tornán hat dél-koreai csapat, két japán együttes, és a szintén Euroliga selejtezőt játszó, spanyol Casademont Zaragoza gárdája vesz részt, a Diósgyőr mellett.
A DVTK HunTherm azt is közzé tette, hogy azok a drukkerek, akik szeretnék elkísérni a csapatot erre a különleges túrára, azok a klub technikai vezetőjénél, Szabó Istvánnal jelentkezhetnek, érdeklődhetnek a szabo.istvan@dvtk.eu email címen.

Preview Image
Lelik Rékáék Dél-Koreában tartják a főpróbát. Fotó: minap.hu

Ez is érdekelhet

Tóth Anna (jobbról, egy korábbi külföldi versenyén) is rajthoz áll az országos bajnokságon. Fotó: magánarchívum
Teljes a diósgyőri csapatlista
SportMiskolc
Atlétika: a hétvégén Budapesten rendezik a sportág legrangosabb hazai versenyét, a felnőtt magyar bajnokságot.
A zöld-fehérek otthona a vasutas sporttelep, a híres Kubik. Fotó: magánarchívum
Elkészült az elit mezőny sorsolása
SportMiskolc
Labdarúgás: az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága nyilvánosságra hozta az első osztályú felnőtt és utánpótlás bajnokságok menetrendjét.
DVTK stadion
Nemzetközi kupameccset játszanak Diósgyőrött
SportMiskolc
Labdarúgás: Hapoel Tel-Aviv - Ludogorets Razgrad találkozónak csütörtök este a DVTK stadionja ad otthont.
Craig Martin a Maciknál játszik majd a soron következő idényben. Fotó: magánarchívum
Kanadai csatárt igazoltak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong: Craig Martin a DVTK Jegesmedvék Erste ligás együttesében folytatja pályafutását.