A két csapat közül az egerszegiek a nyitófordulóban hazai pályán a Debreceni VSC ellen szereztek pontot, hatgólos mérkőzésen, úgy, hogy háromszor is vezettek, de ellenfelük mindannyiszor egyenlíteni tudott (3-3), míg a DVTK az évad nyitómeccsén, az Újpest FC vendégeként 3-1-re kikapott, és ezzel a tabella utolsó helyére került.
Védelem
Innen kellene elmozdulnia a csapatnak, de vannak olyan gondok, amelyek nem nagyon múltak el az előző mérkőzés óta. A védelem összeállításával kapcsolatban változatlanul szűkös a választási lehetősége Vladimir Radenkovicnak, a Diósgyőr vezetőedzőjének, ugyanis Marco Lunddal kapcsolatban még nem derült ki, hogy mi okozta a két héttel ezelőtti rosszullétét (a dán védőnél az utolsó felkészülési meccs napján jelentkeztek a szédüléssel járó tünetek), Szatmári Csaba korábbi sérülése után még messze van attól, hogy visszatérjen, illetve az előző meccsről hiányzott Bárdos Bence és Bokros Szilárd játéka is kérdéses volt még pénteken. Az viszont biztos, hogy az Újpest FC elleni mérkőzésen kiállított Sinisa Sanicanin eltiltása miatt nem szerepelhet.
Ezekkel szemben – maradva a védelemnél –, pozitívum, hogy Demeter Milán letöltötte a múlt hét végén az eltiltását, így bevethető, illetve, hogy a 31 éves belső védőként és bal hátvédként is hasznosítható Tamás Márkot leigazolta a DVTK ezen a héten.
De nemcsak őt, hanem további három fiatalt, akik mind kölcsönbe érkeztek a diósgyőri együtteshez.
A 2004-es születésű támadó, Babos Bence az NB II-es Fehérvár FC csapatától igazolt a piros-fehérekhez, a szintén 2004-es születésű középső védő, Babós Levente az élvonalbeli Újpest FC-től, ahogy a 2005-ös középső középpályás, Mucsányi Miron is a fővárosiaktól érkezett. Az ifjaknak nincs nagy tapasztalatuk, Mucsányi Miron 4 NB I-es meccsen 26 percet volt a pályán, Babos Bence 4 NB I-es bajnokin 64 percet (ő már gólt is szerzett, éppen a DVTK ellen), míg Babós Levente 2 NB I-es találkozón 75 perc lehetőséget kapott.
Ők hárman a diósgyőri nevelésű fiatalokkal, a 2004-es születésű Jurek Gábor, Bánhegyi Bogdán, a 2005-ös születésű, Demeter Milán, Komlósi Bence, a 2006-os Bacsa Benjámin, Macsó Máté, valamint a 2007-es Szakos Bence, Lipóczi Benedek alkotta nyolcassal versenyeznek majd a csapatba kerülésért.
Ugyanis a fiatalok meccsenkénti átlagban minimum 212 percet a pályán töltenek majd az NB I-es mérkőzéseken, hogy a DVTK ezáltal többszáz millió forintos indirekt állami támogatáshoz jusson, a Magyar Labdarúgó Szövetségtől, valamint a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézettől.
11 plusz 3
A DVTK jelenlegi 31 fős keretében hivatalosan 11 fiatal, 2004. január 1-je után született játékos van, de ezen a héten már további három saját nevelésű ifjú, az egyaránt 2007-es születésű Szlifka Zsombor, Purzsa Xavér és Jászberényi Péter trió is az első kerettel edzett.
Mindent egybevetve a diósgyőri kiscsikók közül Jurek Gábor számít a legrutinosabbnak. A támadó eddig 45 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, ezeken 4 gólt szerzett, és ott volt a múlt pénteki, Újpest FC elleni bajnoki kezdőcsapatában is, amelyre így emlékezett vissza a Miskolc Televízió kamerája előtt:
,,Sok nehézséggel kellett szembenéznünk az első meccs előtt, a belső védőink sorra dőltek ki, annyi maradt, négy védőnk, hogy éppen ki tudtunk hátul állni, de úgy gondolom, hogy nem ez volt a probléma. Amit elterveztünk a meccs előtt, amit szerettünk volna játszani, abban egy pici frusztrációt éreztem, más megoldásokat választottunk, amit nem gyakoroltunk az edzéseken. A mester arra hívta fel a figyelmet, hogy ezeket ki kell küszöbölni, és a következő meccsre nem átvinni.”
A diósgyőri nevelésű ifjú a Zalaegerszegi TE FC elleni találkozóról is beszélt:
,,A hazai pályát egyértelműen ki kell használnunk, itthon egy jó rajt az tényleg mindig löketet tud adni az egész csapatnak. Amire felhívta a figyelmet a mester az az, hogy gyors játékosaik vannak elől, robbanékonyak, és szeretnek cselezni, ezeket kell megoldani hátul, az egy az egybe nem szabad berakni magunkat. Úgy gondolom, hogy meglesznek a sanszok a gólszerzésre, és ha ezeket be tudjuk rúgni, akkor itthon tudjuk tartani a három pontot.”
Várható kezdőA DVTK várható kezdőcsapata: Sentic – Gera, Kecskés, Tamás M., Demeter M. – Esiti – Acolatse, Vallejo, Bényei, Jurek – Saponjic. |