Ugrás a tartalomra

A fater, a palacsinta és a gyémánt diploma

Létrehozva
A vezetőedző édesapja annak örül, hogy fia közelebb került hozzá.

Kuttor Barnabást aligha kell bemutatni a sportkedvelőknek: a nyolcvankét éves miskolci családfővel és a famíliájának tagjaival kapcsolatos történeteket akár oldalakon keresztül írhatnánk, így csupán két érdekességet említünk: egyik fia, Kuttor Attila a Kolorcity Kazincbarcika SC NB I-es labdarúgócsapatának vezetőedzője, másik fia, Kuttor Csaba triatlonista pedig háromszor is kvalifikálta magát a nyári olimpiai játékokra. 

Ott lesz a meccseken

– Még szép, hogy örülök a mostani munkájának, hiszen Attila, amióta Barcikára szerződött, közelebb van hozzám és hozzánk – emelte hangját Kuttor Barnabás, majd szavait ezzel toldotta meg: – Még közelebb, mint amikor Mezőkövesden dolgozott. Aztán megemlítem, hogy apám sajókazinci születésű, szóval mi itthon vagyunk. Attila Székesfehérvárról jött ide és remélem, hogy sokáig a környékünkön marad.
Arra a kérdésre, hogy eljár-e majd az újonc Mezőkövesdre kiírt hazai összecsapásaira, így felelt: 
– Természetesen! Kivéve az esti mérkőzéseket, mert a szemem már nem tökéletes, így naplemente után már nem szeretek vezetni. Most a Könyves Kálmán utcában lakom, így késő este, amikor visszaérnék, Miskolcon is keresztül kellene mennem és ezt sem vállalom. Amikor kora-, vagy késő délután lesznek a meccsek, akkor a párommal tartok majd a matyóföldre és ilyenkor valószínűleg egy kis, általa imádott palacsintát is viszünk majd a fiamnak. 

Kép
Kuttor Attila
Kuttor Attila jól járt azzal, hogy Kazincbarcikára szerződött: Miskolcon élő szüleitől így sok palacsintát kap majd. Fotó: KC KBSC
Megkíméltük 

A mindig vidám Kuttor Barnabástól – akivel e sorok írója sokáig együtt teremfocizott a Berekalján lévő Móra Ferenc Általános Iskola tornatermében – nem érdeklődtünk a sárga-kékek bajnoki esélyeiről és azt sem tudakoltuk meg, hogy mit gondol: bennmaradnak-e az NB I-ben. A fater családi hivatalából eredően csak igennel felelhet, ha ugyanis csodák csodájára nemmel válaszolt volna, akkor otthon ,,megölik", így megkönnyítettük a dolgát.
A beszélgetés végén Kuttor Barnabás szóba hozta a két esztendő múlva sorra kerülő saját, igazán jeles eseményét: 
– Gyémánt diplomás leszek 2027-ben. Az egykori Nehézipari Műszaki Egyetemen hajdanán kohómérnöki diplomát szereztem, de dicsekedhetek munkavédelmi szakmérnöki végzettséggel is. De ettől is nagyobb dolog, hogy hat unokám és dédunokám van, nagyon büszke vagyok rájuk. 

Címkék

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Folytatják az elitbe sorolt csapatok
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégén rajtol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idényének tavaszi szezonja.
Boldogh Boróka bronzérmes
Sport
Nyíregyházán rendezték a fedettpályás magyar utánpótlás atlétikai bajnokságot.
Ezüstérmeket szereztek
Sport
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont a grundbirkózó diákolimpia országos döntőjének.
Nagyot buktak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong, OB I-es bajnokság, elődöntő, 3. mérkőzés: ekkora kudarcra senki nem számított.