Ugrás a tartalomra

Kilenc gárda, nyolc ellenfél, harminckét kör

Létrehozva
Elkészült a jégkorong Erste Liga soron következő idényének programja és az alapszakasz menetrendje.

A DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata szeptember 12-én hazai pályán kezdi meg az alapszakaszt. Ezt követően a tavalyi szezonhoz hasonlóan a magyar bajnokság és az Erste Liga rájátszását rendezik, így a honi élvonal helyezései ezúttal is külön sorozatban dőlnek majd el.

Kilences mezőny 

A 2025/26-os pontvadászaton a korábbi tíz klub helyett FTC-Telekom osztrák ligába távozásával kilenc csapat vesz részt. A már megszokottak szerint többnyire pénteken és vasárnap lesznek a mérkőzések. Az alapszakasz – melyben a csapatok két oda-vissza kört követően harminckét találkozót játszanak, 2026. január 28-án zárul. A rájátszás március 10-én indul és legkésőbb április 19-ig véget is ér. Középszakasz és rájátszás kvalifikáció ezúttal sem lesz, a play-offban az első nyolc helyezett folytathatja, az utolsó számára pedig véget ér a szezon. Az Erste Liga rájátszásában a párharcok már egységesen négy győzelemig tartanak. Az elődöntő március 25-én kezdődhet, a finálé első meccsét pedig április 8-án rendezik és amennyiben szükség lesz hetedik meccsre, annak április 19. az időpontja.

Kép
Rétfalvi Kristóf
Rétfalvi Kristóf (középen) az új szezonban is a piros-feketéknél szerepel. Fotó: Magánarchívum
Nyolc légiós lehet

A találkozókra két kapus és tizenkilenc mezőnyjátékos nevezhető, a külföldi sportlók maximális létszámát nyolc főben határozták meg. A meccskeretben kötelező lesz egy U21-es és két U24-es, nem külföldi mezőnyjátékos szerepeltetése. Amennyiben ezt egy alakulat az adott meccsen nem teljesíti, a nem nevezett fiatal játékosok számával csökken a nevezhető kerete. Az a cél, hogy minél nagyobb szerephez jussanak a magyar tehetségek és fejlődésük töretlen legyen. 
Az OB I. rájátszását 2026. február 10-től tartják, amelynek során a magyar tabella első és második helyezettje automatikusan elődöntős lesz, míg a harmadik a hatodikkal, a negyedik az ötödikkel méri össze erejét a legjobb négy közé kerülésért. Az OB I-es finálé február 27-én rajtol, legkésőbb március 7-én véget ér.

A Macik alapszakaszbeli programja

1. forduló, szeptember 12. (péntek), 18.30, miskolci jégcsarnok: DVTK Jegesmedvék - Dunaújvárosi Acélbikák
2. forduló, szeptember 19. (péntek), 18.30, miskolci jégcsarnok: DVTK Jegesmedvék - Corona Brasov
3. forduló, szeptember 21. (vasárnap), 18.00, miskolci jégcsarnok: DVTK Jegesmedvék - SC Csíkszereda
4. forduló, szeptember 26. (péntek), Székesfehérvár: FEHA19 - DVTK Jegesmedvék
5. forduló, szeptember 28. (vasárnap), Debrecen: DEAC - DVTK Jegesmedvék
6. forduló, október 3. (péntek), 18.30, miskolci jégcsarnok: DVTK Jegesmedvék - Corona Brasov
7. forduló, október 10. (péntek), Gyergyószentmiklós: Gyergyói HK - DVTK Jegesmedvék
8. forduló, október 12. (vasárnap), Brassó: Corona Brasov - DVTK Jegesmedvék
9. forduló, október 17. (péntek), Dunaújváros: Dunaújvárosi Acélbikák - DVTK Jegesmedvék
10. forduló, október 19. (vasárnap), 18.00, miskolci jégcsarnok: DVTK Jegesmedvék - DEAC
11. forduló, október 26. (vasárnap), 18.00, miskolci jégcsarnok: DVTK Jegesmedvék - BJAHC
12. forduló, október 31. (péntek), Dunaújváros: Dunaújvárosi Acélbikák - DVTK Jegesmedvék
13. forduló, november 2. (vasárnap), 18.00, miskolci jégcsarnok: DVTK Jegesmedvék - Gyergyói HK
14. forduló, november 14. (péntek), Újpest: UTE - DVTK Jegesmedvék
15. forduló, november 16. (vasárnap), 18.00, miskolci jégcsarnok: DVTK Jegesmedvék - FEHA19
16. forduló, november 23. (vasárnap), 18.00, miskolci jégcsarnok: DVTK Jegesmedvék - Gyergyói HK
17. forduló, november 28. (péntek), Csíkszereda: SC Csíkszereda - DVTK Jegesmedvék
18. forduló, november 30. (vasárnap), Brassó: Corona Brasov - DVTK Jegesmedvék
19. forduló, december 7. (vasárnap), 18.00, miskolci jégcsarnok: DVTK Jegesmedvék - DEAC
20. forduló, december 19. (péntek), Debrecen: DEAC - DVTK Jegesmedvék
21. forduló, december 21. (vasárnap), 18.00, miskolci jégcsarnok: DVTK Jegesmedvék - UTE
22. forduló, december 26. (péntek), Vasas Jégcentrum: BJAHC - DVTK Jegesmedvék
23. forduló, december 28. (vasárnap), 18.00, miskolci jégcsarnok: DVTK Jegesmedvék - FEHA19
24. forduló, december 30. (kedd), 18.30, miskolci jégcsarnok: DVTK Jegesmedvék - UTE
25. forduló, január 2. (péntek), Vasas Jégcentrum: BJAHC - DVTK Jegesmedvék
26. forduló, január 4. (vasárnap), 18:00, miskolci jégcsarnok: DVTK Jegesmedvék - SC Csíkszereda
27. forduló, január 9. (péntek), Gyergyószentmiklós: Gyergyói HK - DVTK Jegesmedvék
28. forduló, január 11. (vasárnap), Csíkszereda: SC Csíkszereda - DVTK Jegesmedvék
29. forduló, január 16. (péntek), Újpest: UTE - DVTK Jegesmedvék
30. forduló, január 18. (vasárnap), 18.00, miskolci jégcsarnok: DVTK Jegesmedvék - BJAHC
31. forduló, január 23. (péntek), 18.30: miskolci jégcsarnok: DVTK Jegesmedvék - Dunaújvárosi Acélbikák
32. forduló, január 28. (szerda), Székesfehérvár: FEHA19 - DVTK Jegesmedvék

Címkék

Ez is érdekelhet

MEAFC Peka Bau - DEAC
Simán nyertek a miskolciak
Sport
A bajnoki nyitányon magabiztosan diadalmaskodott az egyetemeik élvonalbeli férfi röplabdacsapata.
Ligameccsek után kupameccs
Sport
Folyamatos terhelés alatt állnak a Macik.
Képgaléria
DVTK Jegesmedvék - DEAC
Megint nem ment a játék...
SportMiskolc
Vasárnap este ismét hazai környezetben szerepeltek a Macik, akik kikaptak.
MVSC: fontos három pont
SportMiskolc
Itthon tartották a 3 pontot.