Ugrás a tartalomra

Erőfelmérőnek jó volt

Létrehozva
Lejátszották az első forduló mérkőzéseit a labdarúgó Magyar Kupában.

A Kubikban játszó zöld-fehérek kiestek a labdarúgó Magyar Kupából. Emlékeztető: MVSC-Miskolc (vármegyei I. osztályú) – Ózd-Sajóvölgye (NB III) 1–4 (0–1)

Szűkös a keretük 

– Méltó ellenfelei voltunk az észak-borsodiaknak – értékelt Kurucz Gábor, az egykor vasutas csapatnak nevezett társaság vezetőedzője. – A 65. percig 1–0-ra vezettek az ózdiak, aztán mi csak helyzetekig jutottunk, vendégünk pedig kihasználta lehetőségeit, együttesem csupán kevéssel a vége előtt tudott szépíteni. Jó erőfelmérőnek ítéltem az összecsapást, amelyen megérdemelten nyert az Ózd-Sajóvölgye gárdája. A lefújás után gratuláltam az enyémeknek, mert biztató képet mutattak a pályán. Alakulatunkat fiatalok alkotják, így nagyon kíváncsi voltam arra, hogy miként teljesítünk. Az eredmény a saját szempontunkból jobb is lehetett volna, de sérülések és nyaralások miatt pár focistánk hiányzott. Szűkös a keretünk, húszan vagyunk, ezért egy-két játékos még érkezhet hozzánk, persze ilyenkor már nem egyszerű igazolni. Úgy gondolom, hogy kilencven százalékban a jelenlegi állománnyal kezdjük a 2025/26-os idényt, amely nem lesz sétagalopp. A mezőny első felébe akarunk bejutni, az erőviszonyok megítéléséhez és a tisztán látáshoz azonban öt-hat fordulónak kell eltelnie.
Kurucz Gábor ezután szóba hozta asszisztensét: 
– Bódi Máté már az elődöm, Jordán András idején is pályaedzőként szolgált. Fiatalember, a huszonnegyedik évében jár, futballozni sérülése miatt aligha fog, valószínűleg a szakmai vonal felé fordul. Korábban dolgozott már az MVSC utánpótlásában, nekem pedig nagy segítséget jelent a napi munkában. 

Kép
Kurucz Gábor
Kurucz Gábor, az MVSC-Miskolc vármegyei I. osztályú labdarúgó csapatának vezetőedzője. Fotó: Magánarchívum

Címkék

Ez is érdekelhet

Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna
Eldőlt, ott lesznek-e a lányok a világbajnokságon
SportMiskolcVilág
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna.
Majkut Gergely előre lépett
SportMiskolc
A DVTK SE szakmai vezetésének döntése értelmében Majkut Gergely irányítja a klub atlétika szakosztályának szakmai munkáját.
Vincze Richárd a DVTK új sportigazgatója
Sport
Vincze Richárd, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója veszi át a DVTK sportigazgatói posztját. Hosszú távon határozott struktúrával és következetes gondolkodásmóddal működő labdarúgó szakosztályt szeretne építeni, rövid távon pedig a bennmaradás a legfontosabb feladat.
Oláh Jázmin aranyérmes
Sport
Az U15-ös korosztály tagjainak és nők számára válogató birkózó versenyt rendeztek Soltvadkerten.