Ugrás a tartalomra

DVTK: a zakó után ketten szabadlistán

Létrehozva
Két külföldi játékosától szabadulna a DVTK. A hétvégi vereség után csökkent a keret létszáma a DVTK csapatánál.

Mint arról beszámoltunk, a DVTK NB I-es labdarúgócsapata a múlt héten szombaton súlyos, 5-0-s vereséget szenvedett bajnoki mérkőzésen az MTK Budapest vendégeként.

Nem egészen három nappal később a játékoskerettel kapcsolatos döntés született a klubnál, két légiós szabadlistára került. A szlovén Rudi Pozeg Vancas és a bosnyák, szerb Sinisa Sanicanin kikerült az eddigi 31 fős keretből, és másik csapatot kereshet magának, a DVTK-nál a jövőben nem számítanak rájuk.
A DVTK sportigazgatójának közlése szerint azért, mert az MLSZ és az NSMI új ajánlásaihoz alkalmazkodva a jövőben várhatóan sokkal kevesebb játéklehetőséghez jutnának.
A 31 éves Rudi Pozeg Vancas két éve érkezett Diósgyőrbe, azóta 57 bajnoki bajnoki mérkőzésen lépett pályára és összesen 9 gólt szerzett. A 30 esztendős Siniasa Sanicanin pedig tavaly nyáron lett a DVTK játékosa, 29 bajnokin szerepelt a DVTK színeiben, és 1 gól fűződik a nevéhez. 
A szlovén támadó a legutóbbi meccsen, az MTK ellen a kezdőcsapatban kapott helyet, a bosnyák, szerb védőt pedig a cserék közé nevezték, de a múlt szombaton nem kapott játéklehetőséget. 

Kép
Rudi Pozeg Vancas Fotó: DVTK
Rudi Pozeg Vancas mehet Isten hírével. Fotó: DVTK

Címkék

Ez is érdekelhet

Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.