Olyan lesz, ami még soha nem volt: Diósgyőr – Kazincbarcika focimeccs az NB I-ben. Az élvonalbeli labdarúgó bajnokság 4. fordulójában ezen a napon 18.15-től DVTK – Kolorcity Kazincbarcika SC mérkőzést rendeznek Diósgyőrben, és mivel a barcikai együttesnek ez az első évadja a legjobbak között, értelemszerűen ebben az osztályban még nem találkoztak.
Az esélyek, a fogadóirodák oddszai alapján a DVTK mellett szólnak, de ehhez az kell, hogy a barcikai szakvezető, a miskolci születésű, játékosként Diósgyőrben nevelkedett és a piros-fehérek első csapatában is szerepelt Kuttor Attila csapatfejlesztő munkája megtorpanjon, illetve, hogy a Diósgyőr vezetőedzője, Vladimir Radenkovic eltalálja a kezdőcsapatot, olyan tizenegyet küldjön a pályára, amelyben van győztes potenciál.
Nincs könnyű dolga. A szerb tréner két hét alatt annyi változtatást hajtott végre, hogy követni is teher.
Kivette, visszatette
A Zalaegerszegi TE FC elleni hazai győzelmet a hajrában elbukó csapatból a kispadra pakolta Komlósi Bencét, Bényei Ágostont, Jurek Gábort, Gera Dánielt, illetve az Anderson Esiti sérülése miatt még az első félidőben becserélt Holdampf Gergőt. Vagyis a múlt heti, MTK Budapest elleni kezdőcsapatban, az 5-0-s fővárosi sikerrel zárult meccsen egyik diósgyőri vezéralak, Holdampf Gergő és Gera Dániel sem volt az alapcsapatban. Közülük csak utóbbi jutott szóhoz csereként, a második félidőben, amikor már 4-0-ra ment az MTK. Ekkor kapott újra bizalmat Jurek Gábor és Bényei Ágoston is, valamint Bárdos Bence, aki hosszabb kihagyást követően tért vissza a csapatba. Más kérdés, hogy utóbbi megsérült, és bő negyedóra után le kellett cserélni, Babós Levente állt be helyette. Mindezt azt hozta, hogy a diósgyőri védelem ezen a meccsen két variációban állt fel, az első félidőben négy védővel, a másodikban három belső védővel futballoztak, utóbbit kétféle összetételben hozták.
A DVTK védelmének összeállítása az MTK Budapest ellen: 1-45. perc: Szakos Bence, Kecskés Ákos, Tamás Márk, Demeter Milán – 4 kapott gól. 46-62. perc: Szakos Bence, Kecskés Ákos, Tamás Márk, Bárdos Bence, Demeter Milán – 0 kapott gól. 63-90. perc: Szakos Bence, Babós Levente, Kecskés Ákos, Tamás Márk, Demeter Milán – 1 kapott gól. |
A meccs nagy vesztese a kezdőként nevezett, a félidőben lecserélt Rudi Pozeg Vancas lett, aki előbb kitettek a keretből, majd szerződést is bontottak vele, hasonlóan jártak el az ezen a meccsen egy percet sem szerepelt Sinisa Sanicaninnal kapcsolatban.
A félidőben szintén lekapott Ivan Saponjic, Mucsányi Márk, Ante Roguljic hármas közül, előbbi az első két fordulóban már villantott valamit, de utóbbiak, a nyáron szerződtetett két reménység, a középpálya középén nagyon halványak voltak.
A hírek szerint Anderson Esiti, Bárdos Bence, valamint Bokros Szilárd nem lesz bevethető a Barcika ellen, és meglepetésnek számítana, ha az előző meccsről is hiányzott Marco Lund és Szatmári Csaba visszatérne.
Húszból
A DVTK jelenlegi 29 fős keretéből 4 kapus mellett elvileg 20 bevethető mezőnyjátékosból választhatja ki a kezdőket a vezetőedző. A kapusokról szólva: nem esélytelen, hogy Karlo Sentic, aki három meccsen 10 gólt kapott, ezúttal pihenni fog, Megyeri Gábor válthatja őt, akinek nincs nagy meccsrutinja, az elmúlt két évadban összesen 15 bajnokin védett a Budapest Honvédban, 14 NB III-as meccsen a Honvéd tarcsiban, és 1 alkalommal pedig az NB II-ben.
A Vladimir Radenkovic edzővel kapcsolatban hallhattuk azt az optimizmust, hogy az előző évadot is ugyanilyen rosszul kezdte a DVTK, a szerb edző irányításával, akkor is csak szerény 1 pont volt a termés. A 4. fordulóban viszont meglepetésre sikerült nyerni, a Debreceni VSC vendégeként 1-0-ra. Egy olyan csapattal, amelyben – az ezt megelőző három fordulóval ellentétben – nem kapott helyet fiatal. Elviekben lehetséges, hogy ez most is így legyen, de ez esetben nagyon lemaradna a fiatal perc teljesítésében a DVTK, mert némileg így is a meccsenkénti átlag alatt van néhány perccel (3 meccs alatt 624 perc a termés, a mérkőzésenkénti átlag 212 perc lenne).
Az biztos, hogy ez a mostani meccs mindkét fél számára élet, halál mérkőzés, a DVTK szurkolóknál nem fér bele a rivális ellen a pontvesztés, a Barcikát pedig a negyedik vereség egy olyan rajtgépre szögezné, amely az NB II-es irány felé van állítva.
A DVTK várható kezdőcsapata: Megyeri (Sentic) – Gera, Babós (Komlósi), Kecskés, Vallejo, Tamás M. – Holdampf – Jurek, Bényei, Acolatse – Saponjic. |