Ugrás a tartalomra

DVTK: a vásárhelyre hazatérő már most a kupadöntőt emlegeti

Létrehozva
A DVTK védője szülővárosában játszhat. A DVTK Hódmezővásárhelyen Magyar Kupa meccsen szerepel.

A Magyar Kupa sorozat a 2025/26-os évadban a mai napon kezdődik el a DVTK labdarúgócsapata számára. Az élvonalban szereplő piros-fehérek az NB III-as Hódmezővásárhelyi FC otthonában lépnek pályára, 15.00-tól. A továbbjutás a kupa minden fordulójában egy mérkőzésen dől el, ebben a körben a csapatok a 32 közé jutásért küzdenek (amennyiben a rendes játékidő végén döntetlenre áll a meccs, akkor 2x15 perc hosszabbítás következik, ha ez sem hoz döntést, akkor 11-es rúgások következnek).

Kép
Kecskés Ákos Fotó: DVTK
Kecskés Ákos (jobbra) egészen a döntőig szeretne menetelni. Fotó: DVTK

A DVTK van jobb szériában

A vásárhelyi együttes az NB III Dél-keleti csoportjában 7 bajnokit játszott ebben az idényben, ebből hármat megnyert, míg két-két alkalommal döntetlenre végzett, illetve kikapott. A legutóbbi két mérkőzésén nem tudott nyerni az alföldi együttes, egy idegenbeli döntetlen után hazai pályán vereséget szenvedtek, így jelenleg a 16 csapatos mezőny 4. helyén állnak. A Hódmezővásárhelyi FC a mostani kupasorozatban két negyedosztályú együttest búcsúztatott, előbb a Hajdú-Bihar megyei I. osztályban szereplő Sárréti DSK-t verte idegenben 4-1-re, majd a Csongrád-Csanád megyei I. osztályban játszó Sándorfalva KSE vendégeként, hosszabbításban harcolta ki a 2-1-es sikert.  
A DVTK a mostani évadban hat bajnokit játszott, az első három fordulóban nyeretlen maradt, és csak 1 pontot szerzett, az utóbbi három körben viszont nem kapott ki, két hazai döntetlen között (KC Kazincbarcika SC ellen: 2-2, Puskás AFC ellen: 1-1), a Nyíregyháza SFC ellen idegenben nyerni tudott (4-1).

A hazatérő

A Diósgyőr hat bajnokijából 5 alkalommal kezdő volt a 29 éves belső védő, Kecskés Ákos, aki ma szülővárosában, annak csapata ellen lép pályára.
,,Az utolsó két mérkőzésen már sokkal jobb arcunkat mutattuk, mint az ezt megelőző bajnokikon, én egy picit sajnáltam, hogy jött a válogatott szünet, mert úgy éreztem, hogy egyre jobb ritmusba kerül a csapat. Viszont ezt a szünetet jól tudtunk felhasználni, nagyon kemény edzéseink voltak, mind fizikailag, mind taktikailag. Nagyon várjuk nagyon a kupameccset, ez az első lépcső, amit meg kell lépnünk, és nyilván a döntőbe szeretnék kerülni, úgyhogy minden mérkőzés nagyon fontos a számunkra” – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Kecskés Ákos.

Kupadöntőt

A védő, aki nyáron igazolt a DVTK-hoz, a motivációról is beszélt, és megerősítette, hogy döntőbe szeretne kerülni a csapattal:
,,A kupamérkőzések nem olyan egyszerűek, sok mindent láttuk már, a kiscsapatok mindig motiváltak, de úgy érezem, hogy mi még motiváltabbak leszünk, mint a Hódmezővásárhely, hiszen ahogy már mondtam: döntőbe szeretnénk kerülni. Nem nézhetünk le senkit, dupla motivációval kell pályára lépnünk, nagyon remélem, és biztos is vagyok benne, hogy meg tudjuk tenni az első sikeres lépést. A gólnélküliség az nagyon fontos nekünk, mert ez hiányzik. Reméljük ez a mérkőzés megadja ezt, és így tudunk majd menni az FTC elleni, jövő heti mérkőzésre. Nagyon fontos, hogy a védelem összeszokjon, de nem csak a hátsó sor, hanem az egész csapat, hiszen egy új csapatról van szó. De úgy gondolom, hogy látszik a fejlődés, és ebbe az irányba megyünk tovább.”

A keretről

A DVTK 30 fős keretéből a klub tájékoztatása szerint hiányozni fog sérülés, illetve betegség miatt Bárdos Bence, Marco Lund és Alexander Vallejo. A múlt héten szerdán szerződtetett 33 éves támadó, a francia Yohan Croizet és a 27 esztendős védekező középpályás, az elefántcsontparti Aboubakar Keita pedig először ölthet magára diósgyőri meccsszerelést.

Címkék

Ez is érdekelhet

MEAFC Peka Bau - DEAC
Simán nyertek a miskolciak
Sport
A bajnoki nyitányon magabiztosan diadalmaskodott az egyetemeik élvonalbeli férfi röplabdacsapata.
Ligameccsek után kupameccs
Sport
Folyamatos terhelés alatt állnak a Macik.
Képgaléria
DVTK Jegesmedvék - DEAC
Megint nem ment a játék...
SportMiskolc
Vasárnap este ismét hazai környezetben szerepeltek a Macik, akik kikaptak.
MVSC: fontos három pont
SportMiskolc
Itthon tartották a 3 pontot.