Ugrás a tartalomra

Elindult az őszi nagytakarítás Miskolcon

Létrehozva
Az őszi nagytakarítás program a mai napon, október 1-jén elkezdődött, és október 26-ig tart. Miskolc minden körzetét érinti az őszi nagytakarítás.
Kép
img_2599.jpg
Megkezdődött az őszi nagytakarítás. Fotó: Rogosz Péter

Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere és Hollósy András, Miskolc alpolgármestere – önkormányzati képviselők jelenlétében – ma reggel a Szent István téren sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elindult Miskolcon az őszi nagytakarítás. A Dóczy József utcán és a Pallós utcán startolt el a program.

– Újra elkezdjük azt a nagytakarítási programot, amit egy évben kétszer végzünk. A mostani őszi nagytakarítással az a folyamat érkezik egy újabb állomásához, amit egy éve, ősszel indítottunk, és amit a tavaszi követett. Ezekben az időszakokban intenzívebben és nagyobb erővel folyik a takarítási munka a városban – mondta Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere. – Azt szeretnénk, hogy az ünnepeket rendezettebb környezetben várhassuk, ennek érdekében információkat gyűjtöttünk az önkormányzati képviselőktől, hogy mely területekre kell koncentrálnunk. A tisztaságot, a rendet fenntartani akkor lehet, hogy ebben a Miskolcon élők partnerek, én kérek erre mindenkit, illetve azt is örömmel vesszük, ha lesznek olyanok, akik csatlakozni, segíteni szeretnének az őszi nagytakarításban.

Kép
img_2663.jpg
Őszi nagytakarítás : a temetőket is

Hollósy András elsőként az arról beszélt, hogy egy éven belül ez már a harmadik nagytakarítási program, és hogy ez alkalommal is használnak innovatív tisztítógépeket, biohabot, magasnyomású mosókat. Az alpolgármester arról is szót ejtett, hogy utóbbi eszközzel a belvárost is megszépítik a program során.

Kép
img_2651.jpg

– Az őszi nagytakarítás idején a temetőket, illetve környéküket is rendbe tesszük, kivétel nélkül, minden felekezetnél. Azt is vállaljuk, hogy a temetőkben összegyűjtött szemetet is elszállítjuk, hogy minden sírkert méltó körülmények között várhassa a látogatókat – mondta Hollósy András. – Az illegális szemétlerakók felszámolása is cél a mostani programban, és főutcát is kitakarítjuk. A belvárosban a nagy mennyiségű galambpiszok okozott gondot, ennek a csökkentése érdekében már 3000 galambot fogtunk be. Az őszi nagytakarítás október 26-ig tart, a bő három hét alatt szeretnénk méltó körülményeket teremteni, ebben számíthatnak ránk a városban élők, és mi számítunk minden miskolcira annak érdekében, hogy a rendet meg is tartsuk.

Kép
takaritas_pallos_petofi_ter_251001ml-1.JPG
Fotó: Mocsári László

Címkék

Ez is érdekelhet

Hollósy András: Kétmilliárd forintot vesz el a miskolci nyugdíjasoktól a Tisza-kormány
Miskolc
A miskolci Fidesz-frakció sajtótájékoztatót tartott a helyi nyugdíjasokat is érintő jövőbeli változásokról péntek reggel, a Szent István téren.
Képgaléria
Határtalan napok - kiállításmegnyitó a Nagyszinház emeleti társalgójában
Útjára indult a Határtalan Napok, Araddal az élen
MiskolcKultúra
Dupla kiállításmegnyitóval kezdődött a Határtalan Napok csütörtök este a Miskolci Nemzeti Színházban. Simó Margit aradi képzőművész Dante illusztrációk és a Komlóstetői Református Általános Iskola Magyar vagyok – Határtalanul című rajzpályázatának alkotásaiból nyílt tárlat.
Összeütközött két autó Miskolcon
MiskolcBaleset
A Kabar és a Kórház utca kereszteződéséhez vonultak a tűzoltók.
Képgaléria
Régiségvásár
Miskolc hétvégi programajánlója: Zorán, Edda, Márton-nap és Régiségvásár
MiskolcSportBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Hétvégén pezsgő programkínálat vár Miskolcon: Zorán és az Edda Művek koncertje mellett Határtalan Napok, családi Márton-napi rendezvény, gyertyafényes rajzfilmsláger-koncert, valamint régiség- és gardróbvásár is színesíti a hétvégét.