A női kosárlabda NB I 3. fordulójában, ma 17.30-tól Budapesten, a Gabányi László sportcsarnokban játszik meccset a DVTK Hun-Therm, az ELTE-BEAC Újbuda vendégként.
A diósgyőri együttes két győzelemmel kezdte a bajnokságot, egy hete a VBW CEKK Cegléd otthonában nyert, szerdán pedig a Vasas Akadémiát intézte el.
Ezek után felmerül a Mátyás királyi kérdés: hány még harminckettő? Ez esetben nem a fogak számára vonatkozik a Mátyás király és az öreg szántóvető című mesében elhangzó uralkodói mondat, hanem arra, hogy mivel a Diósgyőr mindkét ellenfelét 32 pontos különbséggel intézte el az idei bajnokságban, folytatódik-e ez a sorozat?
A pont 32-t nem lesz könnyű közé tenni, de a DVTK HunTherm győzelmi esélyeit jegyzik magasabban az ELTE-BEAC Újbuda ellen. A piros-fehéreknél a magyar válogatott Miklós Melinda ezen a meccsen tölti le eltiltását, amit azért róttak ki rá, mert nem vett részt a magyar Universiade válogatott nyári programján. A Vasas elleni mérkőzés idején betegség miatt pihentetett Kányási Veronika és Aho Tyra visszatérése van esély, és Takács Boglárka – aki annyira beteg volt hét közben, hogy a bajnokin sem tudott jelen lenni – szintén jobban van már.
A DVTK HunTherm főpróbája
Ez a mostani mérkőzés lesz a DVTK HunTherm főpróbája a jövő hét csütörtökön 18.00-kor kezdődő, török Fenerbahce elleni, hazai Euroliga csoportmeccsnek, és a mostani összecsapás arra jó lesz, hogy élesben csiszolódjon tovább a csapat. Illetve arra is, hogy élőben lássa a diósgyőri szakvezetés a kölcsönadott fiatal játékost, Fárbás Elizát, aki fejlődésének elősegítése érdekében szerepel ebben az idényben az ELTE BEAC Újbuda együttesében.
A fővárosi csapat győzelemmel kezdte a bajnokságot, a nyitányon a Gabányi csarnokban győzte le az idei szezonre jelentősen meggyengült UNI Győrt, 6 ponttal, majd a DVTK HunThermhez hasonló játékerejű NKA Universitas Pécs vendégeként 41 ponttal kapott ki szerdán.
,,Nem lesz ellenük egyszerű dolgunk, de tovább szeretnénk építeni a játékunkat, és a győzelem reményében kelünk útra Budapestre” – nyilatkozta a mérkőzés előtt Völgyi Péter, a DVTK HunTherm vezetőedzője.