Ugrás a tartalomra

A két piros lap ellenére is megszakadt a sorozat

Létrehozva
A DVTK F4R csapata ma hazai bajnokit játszott. Az NB III-as mérkőzésen a Füzesabonyi SC-t fogadta a DVTK F4R együttese.

A labdarúgó NB III Észak-keleti csoportjának 10. fordulójában, ma délelőtt a DVTK F4R csapata a Füzesabony SC-t fogadta. A találkozót a piros-fehérek nyerték, annak ellenére, hogy hosszú időn át emberhátrányban futballoztak. A Diósgyőr tartaléknak ez volt ebben az évadban az ötödik hazai meccse, és az első győzelme (eddig két döntetlen és két vereség volt az itthoni mérlegük). 

DVTK F4R – Füzesabony SC 2-1 (1-1)
Diósgyőr, 100 néző. V.: Kása (Dudás, Pálinkás).
DVTK F4R: Bánhegyi – Kovács K., Kiss B., Szatmári, Szlifka – Szabó B. (Stavnichuk, 66.) Varga M. – Vass L. (Ferencsik S., 86.), Jászberényi (Kiss L., 46.), Furdetskyi – Krone (Purzsa, 66.). Vezetőedző: Vitelki Zoltán.
Füzesabony SC: Tajti – Jambrich, Bernáth, Szövetes (Kaló, 70.), Nagy Á.– Barzsó – Ináncsi, Oláh N., Kiss Á. (Tánczos, 73.), Berki – Nagy G. Vezetőedző: Bocsi Zoltán.
Kiállítva: Kovács K. (34.), Ferencsik S. (93.). 
Gólszerző: Szabó B., 11-esből (28.), Krone (51.), ill. Nagy G. (41.).

Címkék

Ez is érdekelhet

jégkorong
Szétlövés után veszítettek
SportMiskolc
Véget ért a Dániában zajló utánpótlás jégkorongtorna, amelyen a magyar U16-os válogatott is szerepelt.
jégkorong
Az olaszoktól is kikaptak
SportMiskolc
A hajrájához érkezett a Dániában zajló utánpótlás jégkorongtorna, amelyen a magyar U16-os válogatott is szerepel.
A Kassai Békemaraton 103. felvonása következik
SportSzabadidőBulvár
Kassa városa Európa legrégebbi maratonjának következő fejezetére készül. Az október 4-én megrendezendő, immáron 103. nemzetközi Békemaratont idén is a világ legfontosabb maratoni eseményei között jegyzik.
És akkor jött Acolatse
SportMiskolc
A DVTK idegenbeli bajnokit játszott pénteken este. A bajnoki címvédő FTC vendége volt a DVTK.